Második fejezet, Indonézia, Bali

Ez egy más dimenzió gyerekek. A végletekből a másik végletekbe érkeztem. Három óra volt a repülőút Ausztriáig, Brisbane-ig, ott 2 óra volt a csatlakozási idő és onnan 6 óra Indonéziáig. Úgy lehet a tegnap este igen-igen jól imádkoztam, mert ma nem volt semmi probléma sehol sem. Igaz Brisbane-ba egyből félrehívtak egy szobába. Én már nem törődtem semmivel, de a végen bejelentették, hogy ez csak egy teszt ellenőrzés volt. Teszt ellenőrzés. Pont engem szúrtak ki? Ennyire balhés képem van? De szerencse nem csempésztem semmit, aztán hamar elengedtek. Indonéz határon erőszakkal nyomták a kezedbe a vízumot, csak fizessél. Nem is nézték meg a papírokat, amit ki kellet tölteni. Örülnek, ha turisták jönnek ide, és van kinek eladni a sok árut.

Az volt az érdekes, hogy semmit sem tudtam a városról, nem foglaltam le semmit, azt se tudtam hol kezdjem. Még azt sem tudtam merre kell kimenni a reptérről, hol van észak, vagy nyugat. Gondoltam, hogy majd a reptéren odamegyek az Információs irodához és ott majd megkérdem, hogyan lehet bejutni a városba, hol lehet olcsóbb szállást foglalni, stb. Egy probléma volt, nem volt se információs iroda se semmi. A reptér kicsivel nagyobb, mint a Vásárhelyi, de nem néz olyan jól ki, pedig az igazán nem nagy dobás. A reptér előtt se busz, ami bevisz a városba semmi. Taxi, és emberek, ajánlják magukat, mint sofőr. De hát pénz is kell. Fogalmam se volt mi az árfolyam. A reptéren belül  rengeteg a valutaváltó, és ahogy jönnek az emberek, olyan licitállás van, mint a piacon, mindenki kiabáll, hogy nála válts. Végül levettem a kártyámról 1 millió Indonéziai Rupiaht.

Addig jöttem mentem, míg az egyik ilyen sofőr rám szállt. Pont ilyet nem akartam. Azt sem tudom, hova akarok menni, az egy más kérdés, hogy hová visz. Egy térképet nem tudtam szerezni, lássam, legalább mennyire vagyok a várostól. Addig egyeztünk, hogy a tíz US dollárt kialkudtam 8ra, és melléje kaptam tőle egy térképet. Kuta helyiségbe igyekeztem a reptérről, ahol majd megszállok valahol. Az autóból már láttam a forgalmat, és hogy mi megy itt végbe. Motoros, autós, gyalogos, lovas kocsi minden össze van keveredve az útkereszteződésnél, egy tábla nincs, nemhogy szabály. Olyan nincs, hogy valakinek elsőbbsége van. A filmekbe lehet ilyet látni, de az közel sem olyan, mint élőbe. Kicsi szűk utcák, kétfelől tele üzletekkel, az emberek hemzsegnek, mint amikor a hangyaboly megindul. Csak egy autó fér el, de néha mindkét irányból jönnek. Ekkor kezdődik a baj. Aki látta a Gettó Milliomost az valamennyire el tudja képzelni a helyzetet, de a valóságba átélni az egész más. Én meg itt mentem végig a hátizsákkal, mert ezen az utcán voltak olcsó szállások. Mindenki vagy el akart adni valamit nekem, szállítást ajánlottak fel főleg, hogy látták keresek valamit. Aztán ha valamit kérdezel, mindenki nagyon segítőkész, még túlságosan is. Az egyik hotelbe volt szállás 350.000 Rupiahért, de nem fogadtam el.  Hosszú menetelés után találtam egy Információs irodát. Ez egyik üzlet része volt. Volt pár szórólap, egy névjegykártya gyűjtemény, egy füzet, és egy fix telefon. Ez volt az Infó Központ. Mondtam mi járatba vagyok, a nő meg kérdezte mennyi a büdzsém? Mondtam minél kevesebb, 100ezer alatt. Így sikerült aztán hatvanezerért napjára szállást találnom (kb. 5 euro). Egy szoba, kis balkon, fürdő ahol a kagyló, a WC, és a zuhanyzó mind egybefolyik. De csak az enyém. Az udvar meg zsúfolt, tele növényekkel, pálmákkal. Nekem jobban tetszik ez, mint bármelyik hostel Újzélandon.

Elsétáltam a tengerpartig, miután letettem a csomagom, de hogy ott mi van, az elképesztő. Minden lépésbe szörfdeszkát akarnak bérbe adni. Rád rohannak, nem tudsz szabadulni tőlük. Az öreg nénik a fejükön viszik az egész üzletet, mások meg masszázst ajánlanak. Az nagy szó, ha van fényképezős mobiltelefonod, és akinek van, csoportosan készítik a képeket. A tízen éves lányok, meg jönnek és kérik, hogy csinálhassanak egy képet veled. Kettő odajön, és nemsokára egy csapat vesz körül. Még fiuk is. Később megtudtam, ez azért van, mert többen máshonnan jönnek, és még nem nagyon láttak fehér embert. Eszméletlen, hogy mi van itt.  Este meg kicsit barátságosabb, rengeteg egyszerű, de gyönyörű étterem van.  Mindenik szép belső udvarral. Ilyenkor este meg kezdik a drogokat kínálni. Minden van itt ami csak létezik. Úton útfélen úgy árulják itt a benzint az Absolut Votkás üvegbe, mint a románok Balavásárnál a hagymát. Az üzlet elött este egy vederbe az anyuka fürdeti a gyereket, meg hasonló dolgok.  A fényképező gépemet még nem mertem elővenni, hogy csináljak egy pár képet.

Életem első szörfözése

Még az érkésem délutánján megismerkedtem egy helyi lakossal a tengerparton. Elkezdtünk beszélgetni erről-arról. Kiderült, hogy szörfoktató a fő állása. A másik meg az, hogy az embereket körbeviszi, megmutatja Balit. Nem tudtam, hogy mit higgyek neki. Elég hosszasan elbeszélgettünk, egyrészt a szörfözésről, másrészt a látnivalókról. Felajánlotta, hogy 3 nap alatt megmutatja nekem az igazi Balit. Mondta, hogy vele, sokkal olcsóbban megúszom, mint egy ügynökséggel. Az ember ilyenkor azt se tudja mit higgyen és mit ne. Mennyire bízhat meg egy ezer idegenbe. Nem tudtam mit csináljak. Aztán úgy döntöttem, hogy egy próbát megér.

Másnap reggel a szörffel kezdtük. Ez is egy olyan sport, amit nekem találtak ki. Két órát próbálgattam elsajátítani a tudást.  Majd utána elmentünk reggelizni egy helyi olcsó helyre. Egy bácsi az utcán, mozgatható kályhán rizst, meg 5 vagy 6 féle húst készített. Mellette két keskeny asztal, kis műanyag székekkel a ház sarkán Hasonlóan nézett ki, mint amikor otthon anyu a ház mögött régen a disznóknak és a majorságnak a katlanba főzte az ételt.  Rizs, tojás, krumpli és tonhalat kaptam, kis chili és még valami másik csípős szósszal reggelire. Minden másként nézett ki, mint otthon. Az asztal közepén egy nagyobb műanyag pohár, benne kanál és villa. Ez csak a kényesebbeknek van, mert az ázsiaiak kézzel eszik mindezt. A étel mellé kapnak egy kisebb tál vizet, egyik kezüket belemártják, megmossák, majd az ötágú villával neki az ételnek. A végen meg ismét lemossák a kezüket. Egy hatalmas adagot kaptam, mire megettem igazán jóllaktam. Ha hiszitek, ha nem, Újzélandon ilyen finomat nem ettem, mint itt az utcán. Ízlett nagyon az indonéz konyha. Pont annyira csípős, mint amennyire én szeretem.

A robogójával vitt ezután Tanah Lot helyiségbe, ahol egy templom van a tengerparti sziklára építve. Csak apálykor lehet a templomot megközelíteni, máskor nem. Az úton arrafele láthattam a nagy rizsföldeket és a szét nyugodt tájakat. Pont olyan, mint a filmekbe, a kerek szalmakalapos ázsiai ott dolgozik bokáig vízbe. Ez már tényleg az igazi Bali volt, nem, mint Kutába a rengeteg ember a szűk utcákon, és mindenki el akar adni mindent. Egész másak az épületek, az építési stílus, mint amit idáig láttam. Egy-egy templom, vagy az utcákra épített bálvány, Isten jelképe gyönyörűen néz ki. Ezekre mindig raknak egy kis ételt, virágot, levélből készített, tenyér nagyságú tálcán. Melléje meg füstölő pálcikákat. Akár merre jár az ember, mindenhol ennek a füstölőnek az illata érződik, a nap egy adott szakába. Útközbe tankoltunk kevesebb, mint egy euróra két és fel liter benzint, amivel aztán egész nap jártunk. Megálltunk egy gyümölcsösnél, ez is az út szélén volt. Volt ott ananász, három fajta dinnye, papaya lehűtve, ugyancsak egy mozgó dobozba. Megettünk egy–egy ananászt, két-két szelet dinnyét, én egy szelet papayát, egy ananászt és egy szelet papayát magammal vittem, amiért 10 000 rupieht fiyetett, fevesebb mint egy euró. De ez is csak egyes helyeken van, és ez az ár a helyieknek van. Ha te egyedül mész oda már egész másak az árak. Gyümölcsből is jóllaktam.   

Egy másik helyiségbe mentünk ezután, ahol rendőrök őrizik az összes bejáratot, hogy tisztán tartsák ezt. Itt csak hotelek és szállások vannak. Nosa Dua a hely neve, ami a leg délebbi részén van Balinak. Gyönyörű szép sárga homok, szép tiszta víz. Körbe pálmafák és más növények tartják az árnyékot a forróság idején. Itt csak két évszak létezik a nekünk megszokott négy helyet. Forró évszak és esős. Éppen most van a forró évszak, de ennek ellenére rengeteget esik.. A tegnap este volt egy nagy zuhé, és ma délben ismét egy nagyobb, majd egész nap szemerkélt. Kb. harminc fok körül lehet így is. Itt nem kell hosszú cucc. Én jobban szeretném, ha közbe a nap is kisütne, mert amióta itt vagyok még napot nem láttam.

Még egy helyre ellátogattunk ezután, Padang Padang-ra ahol az Eat Pray Love filmet forgatták. A valóságba nem épp olyan rendezett és tökéletes minden, mint ahogy az a filmben látható, de attól még csodálatos. Innen nem messze van ismét egy sziklás tengerpart, egy luxus szállodával és sok más „putrival”, neve Ulu Watu. Az egyik különálló szikla tetejére tengerparti homok van lerakva, ami csak körülményesen közelíthető meg. Hatalmas hullámok harapják a sziklákat mind szüntelen, és amikor egy nagyobb hullám telibe találja ezt a magaslati tengerpartot, beleremeg. Olyan mintha ülnél egy fa tetején és közbe valaki meg-megrázná. Itt találkoztam egy magyar párral akik nyaralni jöttek egy hosszabb hétvégére.

Van egy olcsó étterem, ez is csak úgy néz ki, mint amit két nap alatt raktak és fontak volna össze fából. Második este megyek már oda és isteni a kaja. Annyira eltalálják a fűszerezést, hogy ha ennél jobb lenne, azt már el kellene rontani. Halat és chipset ettem, de sehol nincs ilyen finom. El vagyok ragadtatva. A rizs is nagyon finom. Most már csak azt eszek.

Második napom reggel, ismét szörfözéssel kezdődött. Két órát harcoltam a hullámokkal és a szörfdeszkával. Most egy kisseb méretet kaptam, ez a haladó méret. Erre nehezebb felállni és megtartani az egyensúly. Hamar belejöttem, úgy látszik jó volt az oktatóm. Amikor kicsit kipihentem magam és lemostam magamról a tenger sóját, robogóra pattantunk és irány ismerkedni Bali más tájaival. Mert nem csak Kutából, áll ahol rengeted a tömeg és a turista. Én is bérelhetnék robogót, elég olcsón, de már Újzélandon hallottam, hogy nagyon korruptak a rendőrök. Állítólag meg lehet szerezni két óra alatt, 45 dollár ellenébe. Ez nem is olyan rossz üzlet. Na de mindennek megvan a maga előnye és hátránya.

Kutából kiérve letértünk a főútról és kietlen mellékutakon mentünk végig Bali híres templomához. Olyan helyeken mentünk végig ahol egy szál turista nem jár, csak a helyi lakósok, és a hatalmas rizsföldek. Láthatod amint a nagy, kerek kalapos öreg ázsiai sovány bácsi igazgatja a gátakat, sarlózza a füvet a rizs széléről. Körbe körös-körül kókuszpálmák zárják körül ezeket a területeket. Mintegy hatért szabva a földek közt, rengeteg kókuszdióval a tetején. Mondtam Diáznak, az idegen vezetőmnek, hogy meg akarok inni egy kókuszt, de nem olyat, amit az piacon vagy az utcán veszel. Azt mondta bízzam rá. Megálltunk egy falucskába, ahonnan a teraszos rizsföldön keresztül lementünk ez völgybe, majd át egy mély szakadék fölé épített bambusz pallón és ismét fel a domb közepéig. Egy öreg bácsi volt itt a kalibája mellet, dolgozgatott. Egy kettőre vette a baltát, nyitotta meg a kókuszt, amit majd jóízűen fogyasztottam. Annyira jól esett, távol az emberektől, távol a turistáktól leülni a kunyhó ülőkéjére és gondtalanul inni a kókuszlevet. Ha egyedül jön az ember ezeket az utakat térképen nem kapod meg, keresheted egész nap, meg a öreg bácsihoz az utat meg pláne nem. Jó volt, hogy egy helyit választottam.

Majd eljutottunk a Forrás templomához is, aminek a neve Pasangaham. A Bali népnek a szent helye, ahová minden Bali hívő legalább egyszer egy évben eljön, ajándékokat hoz és megfürdik a hideg forrásba. Ezáltal megtisztulnak minden gonosz szellemtől, rossz alomtól. A templom területére csak tradicionális viseletbe lehetett bemenni, ami egy zöld kötény meg egy lila selyem öv. Ez a szín csak a látogatóknak van, a helyiek szépen cifra viseletbe jönnek imádkozni, a homlokukra meg a fültövükre rizsszemeket raknak, a mély imádság jelképéül. Az itteni templomok nem olyanok, mint az otthon, másfél méter széles fallal, amely menedéket nyújt háború esetén. Nagyon cifra a bejárata és a területet körbevevő fal, belül pedig néhány oszlopokra felszerelt tetőszerkezet falak nélkül.

Aznap egy fiatalabb gyerek vitt a robogón. Haza kellet mennie, mert elfelejtett valamit. Én is vele mentem, láthattam, hogy hogyan néz ki egy egyszerű Indonéz családi ház. A konyha egy sötét, fekete kis helyiség, ablak nélkül. Téglából tűzhely, ahol gázpalackkal főznek, körbe a falra, szegekre felakasztva edények. Szekrény vagy polc nélkül. A fürdőbe egy pottyantós WC, mellette csempéből kirakott víztároló, benne egy merőkancsó, amivel leöblíted a WC-t. Ugyan ebből a víztárolóból merik magukra a vizet, fürdés céljából. A hely nem sokkal nagyobb, mint másfél négyzetméter. A többit meg el lehet képzelni ezek után.

Elmentünk egy nagy állatkertbe, ami nem épp olyan, mint a szokásos állatkert. Olyan állatokat láttam, amiket még soha. A tigrisek oroszlánok és még sok más állat közt autóval vittek körbe. Olyan volt, mint a Jurassic Park. Volt egy elefánt só is, ahol bemutatták az ember és az elefánt közti viszonyt, az elefánt vadászatokat stb. A végen felhívtak 3 embert a színpadra, két nőt és egy férfit. A férfi az én voltam. Sorba álltunk és mindenikünknek egy nyakláncot akasztott a nyakákba az elefánt. Én még puszit is kaptam tőle. Mondták, forduljak a közönséggel szembe és hunyjam be a szemem. Azt éreztem, hogy az elefánt az ormányát az arcomra teszi és belehörög a fülembe. Következő nap elmentünk a Gitgit vízeséshez, ahol beálltam a zuhatag alá. Nem sok ember tette ezt. Nem mindig talált telibe a magasból lezúduló víztömeg, de mikor igen az olyan volt mintha valaki jó nagyokat vágna rád. Evvel le is járt nagyjából a körutam a helyi gyerekkel. Visszafele átmentünk Denpasar-on, a piacon. Elképesztő mennyi ember, mennyi áru kis helye, alig lehet közlekedni köztük.

Következő nap nem csináltam semmit csak pihentem, mert az Újzélandi négy éjszakai csövelés után még nem volt időm egy jót aludni. Délután elsétáltam a tengerparton, ahol a drágább hotelek vannak. Itt sokkal tisztább a környezet, mint a Kutai tengerparton. Vacsorázni készültem, a megszokott helyemre, mikor az úton ismerős nyelvet fedeztem fel. Egyből rá is kérdeztem, hogy, nem-e Romániából vannak? „Találkoztam egy gyerekkel három gádzsikával akik medicsiná fakultátén vannak din Universitatea Bucuresti. Ezek után nem még mentem egyedül  la masa, volt kampániam. Elkezdtem, hogy beszélgessek velük, akkor mondták hogy egy medicsiná conferincára jottek, Jakartába, de a Universitate kifizette, hogy el még jöhessenek si la Báli. Ök itt voltak pe Báli 4 ziille. Meg még beszéltem velük hogy holnap elmegyünk együtt a plázsára hogy csináljunk baiet. Nagy caldura volt másnap.”

Végzős orvosis egyetemisták voltak, akik egy orvosi találkozóra jöttek Jakartába. Volt néhány szabad napjuk, és így eljöttek Bali-ra. Az első nap alig tudtam egy épkézláb mondatot mondani, de a harmadik nap égére egészen belejöttem a világnyelvbe. Három nap együtt lógtunk, és igazán jó fejek voltak. Idáig csak rosszat hallottam Bukarestről, de most, hogy ezekkel találkoztam és velük voltam három kerek napot megváltozott a véleményem. Nem épp Bukarestből vannak, hanem a környékéről csak Bukarestbe tanulnak. Sokkal szebben beszélték ezek a román nyelvet, mint Kolozsváron, amit idáig hallottam. A románok is elég gyakran használnak csúnya szavakat, de ezektől egyet sem hallottam. Első nap a tengerpartra mentünk, napozni, úszni. Velünk volt még egy holland gyerek is, így meg voltam mentve olykor a romántól. A következő nap hazament a holland, és én gyakorolhattam a románt. Elmentünk velük egy másik városba Ubud-ba ahol megnéztük a majomerdőt. Tele kis majmokkal minden lépésbe. Ez a városka a meditáció otthona Balin. Rengeteg a templom, ahol el lehet mélyülni az imádságok tengerében. Harmadik nap ismét a tengerpart adott helyet a pihenésnek, mert délután már mentek is vissza Jakartába. Én meg maradtam ismét egyedül. Annyiszor eljátszottam azt a jelenetet, hogy mikor kezdesz jól összehaverkodni valakikkel, kettéválik az utatok. Ujzélandon is mondta valaki, hogy ilyen ez az utazási élet. Mire megismersz valakiket, már búcsúznod kell.

Március 5. nagy ünnep a hindu vallásba. A legtöbb Bali lakós hindu a többi muszlim. A hindu vallásba most van az újév, amit Nyepi-nek hívnak. Erre az ünnepre már napokkal ezelőtt készülnek, különböző figurákat építenek, amik Bali történetét jelképezik és ezekkel március 4.-én felvonulnak. Ezt követő nap jön a nagy ünnep. Mikor senki nem mehet sehová. Egész Bali népe otthon van, nem mozdulhat ki senki az utcára reggel 6-tól másnap reggel 6 ig. A csend ünnepének hívják.

Szóval most éppen ünnepelek, itt ülök a hotelba és alszok egész nap. Legalább van időm megírni a blogra a bejegyzést. Bali történetéről annyit röviden, hogy volt a rossz sárkány, vagy ördög, Rayowana, és a jó, Arnuna aki szövetkezett a félig madár félig nő, Cancana-val. Meg kellett akadályozzák, hogy Royowna megigya a varázsitalt, mert ha nem, halhatatlan lesz, és nem tudja majd legyőzni senki. Minden városba ez a három szoborcsoport megtalálható, a hármuk közti harc, különböző ábrázolásával. Az ünnepre készített hatalmas figurák is egy-egy jelenetet szimbolizálnak a jó és a rossz közti harcból.   

Még egy napom van hátra Balin, aztán hétfőn reggel megyek Tájföldre, Bangkokba. Holnap el kel intézzek egy pár dolgot, el kel döntsem, hogy Bangkok után hová akarok menni, mert ha nincs meg a kifele repülőjegyem Tájföldről ismét balhé lesz, nem kapok vízumot tájföldre. Azt meg nem akarom, volt már elég bajom így is.