Az éjszakai busszal Agrából Joipurba jöttem. Ez az út is hihetetlen volt mint a többi, egy olcsó járatot választottam, ahol mint kiderült turista egy lélek sem volt. Csak én voltam fehér ember a buszon végig. Azt hiszem, következőkor kicsit drágább járattal fogok menni. Semmi gond nincs, csak nem a legbiztonságosabb érzés mikor ezer szem figyeli minden mozdulatodat. Úgy számoltam, hogy reggel 7, v 8 kor érkezem, és aznapra nem kell szállást fizessek, csak a következőre. De reggel 5 kor már megérkezett a busz. Az élet már el volt indulva a városban, főleg a buszállomáson ahol a taxisok várják a klienseket. Így is úgy is egy hotelhoz kellet mennem, hogy a csomagomat letegyem, mert egy csomaggal állni és várni valahol az utca szélen nem tanácsos, megesznek az emberek, hogy elvihessenek valahová. Tehát hotel mellet döntöttem, és legalább alhatok is egyet, annyira nem égető az a pár euró hogy megspóroljam.
Miután kialudtam és kicsit rendbe szedtem magam elmentem megismerni a Rózsaszín várost. Ebben a térségben Ragistánban szinte minden városnak más-más színe van. Itt már nincs annyi turista, mint máshol, egész napi séta után csak 2 másik turistával futottam össze. Fura is volt, mert hiányozott az utca menti rengeteg üzlet és a sok árus. Ez a város már inkább hasonlít a számunkra ismert normális városra. De, hogy mennyi kedves ember van itt, az valami elképesztő. Többen leszólítnak és elkezdenek beszélgetni veled. Kérdeznek mindenfélét, hogy hogyan tetszik India, meg mi tetszik itt a legjobban. Egész jó beszélgetéseket lehet folytatni velük. Majd a végen felajánlják, hogy egy teát is megihatunk közösen, beszélgetve. Ezek nem olyanok voltak, akik el akartak adni valamit neked vagy ilyesmi. Majd ha tovább van türelmed és beszélgetsz velük, ajánlnak egy másik találkozót is, hogy ismerjük meg egymás kultúrájáról. Meghívnak estére egy italra vagy bármire a lakásukra. Az első két ember után azt gondoltam, hogy ez igen, Ilyen kellene legyen a világ, ha mindenki ilyen barátságos lenne akkor semmi gond nem lenne. Ez lenne egy tökéletes civilizáció. De már a hatodik ilyen ember után kicsit másként gondoltam az egészet. Már csak azért is leálltam beszélgetni az emberekkel, akik leszólítottak, hogy lássuk mi sül ki a végén. Mindig ugyan az. Ez nem fura egy kicsikét, nem túlságosan szép ahhoz, hogy igaz is legyen. Elején még a Rishikesh-i barátom barátságos fogadtatását vettem alapnak, de a végén rájöttem, hogy itt másról van szó. Mert gyakran ami nagyon édesnek tűnik az elején, az nagyon keserűen végződhet. Miután már hat ember ugyanazt akarta nekem eladni, meg akartam győződni, hogy valójában mi is van a háttérben, amit ugyan sejtettem is. Egy utazási irodába mentem be még a reggel ahol vonatjegy után érdeklődtem és ott volt egy normálisnak tűnő férfi, aki angolul is kitűnően beszélt. Szóval bementem ismét és megkérdeztem, hogy mondja el nekem, ez normális, az embereknek a barátsága vagy sem. Azt mondta, hogy hát nem éppen, mert rossz dolgok is történhetnek ebből, és történtek is. Rögtön rákérdeztem, hogy ezek az emberek muszlimok? És természetesen azok. Ekkor mindent megértettem, minden lepörgött előttem, amit az orosz munkatársam mondott és mesélt Németországban. Egész életében muszlimokkal verekedett. Elmesélte, hogy miről szól az ők vallásuk. Nekem meg csak egyet mondott útravalónak, maradjak távol a muszlimoktól. Mert elején adják a szépet, a jót, a legjobb barátod is lehet egy muszlim. Meghív a házába, megvendégel. De amikor „eljön az idő”, akkor végeznie kell veled. Ha muszlimmal vagy egy környezetben az lehet a legjobb ismerősöd, akire mindig számíthatsz, de amikor eljön az idő… És azt nem tudod soha hogy mikor van az, lehet ha ma, lehet ha holnap, de az is lehet hogy csak évek múlva. Erről szól röviden a muszlim vallás. Kérdezték, hogy meddig maradok, mondtam, hogy holnap már megyek is tovább. Ekkor jött az a rész, hogy hát akkor ma este gyere hozzám, mert szülinapom van, és szívesen várunk, vagy halottam a barátok ünnepéről? Gyere, igyunk meg egy teát, és utána benézhetsz hozzánk a bulira. Nem tolakodnak, vagy erőszakolnak semmire.
Tudod, amikor hallottam erről, elcsodálkoztam, hogy, hát ez rossz dolog, és utána már ki is ment a fejemből. Európában nem nagyon találkozol ilyenekkel, Magyarországon, Romániában még kevésbé, és nem is törődsz vele annyira, legfeljebb, „ huu, hát ez szörnyű dolog” és avval annyi. De amikor itt vagy és szemtől szembe találkozol ezekkel az emberekkel, beszélgetsz velük, tényleg a legkedvesebbek, de amikor utána belegondolsz, hogy mi a hátsó gondolatuk… Azt hiszem, ezt nevezik élettapasztalatnak!! Nem de????
Ne fogadj el virágot idegenektől
Csak egy és fél napot töltöttem Jaipure-ban, majd Pushkar fele vettem az irányt. Ezúttal már egy jobb buszt választottam, igaz drágább is volt, de már megelégeltem a másik olcsó járatot. Csak egy baj volt ezzel is, mivel Ajmer-ig tudtam vele csak menni, ahonnan majd egy óra Pushkar a helyi járattal. Ez aztán tényleg a helyi legolcsóbb járat volt, ami minden órában indul. Amikor megérkeztem és buszt kellet váltanom rögtön jöttek a taxisok és ajánlották az olcsó fuvart Pushkárig. Most senki sem tudja, hogy mennyi egy Rupe, de azért elmondom az ajánlatot viszonyításként. A légkondis busz, amivel jöttem 3 órát, 250 Rupeba került. A taxis azt mondta, hogy 400 Rupeért elvisz Pushkárig. Szinte szenberöhögtem, de az volt a vicc, hogy nem akart leszállni rólam. Majd a rendes buszjárat került 10 Rupeba. Szóval oda kell figyelni.
Úgy kell elképzelni ezt a helyi járatot, hogy amikor nagyobb tömeg száll le, a felszállóknak nincs türelmük várni, az ablakon másznak be az üllőhelyért. És ez tényleg így van, én mikor láttam a képeslapon azt hittem, hogy ez régebb volt vagy valami ilyesmi, de nem, ez mind most van. Majd elmentem kerestem egy hotelt ahol megszállhatok. Az volt a számításom, hogy még elmegyek egy másik városba is, amelyik a kék várost szimbolizálja, de mikor megláttam, hogy van egy szép kert és egy medence a hotel területén, úgy döntöttem, itt fogom eltölteni a hátralévő időmet. Mindek fussak más városba, mikor nagyrészt ugyanolyanok, és még két nap a buszon kel eltöltsem az időt, Marad egy nap a városra. Inkább a hotel, olvasgatok, pihenek, meg elmerülök gondolataimban a három nap alatt.
Pushkár egy aranyos kis város ahová mindenki kikapcsolódni és pihenni áll meg a hosszú utazás közepette. És végre meleg van, olyan meleg amilyen kell legyen. Napközben 40 fok felett. Nekem igazán tetszik. Egy tó is van a város szívében, ahová a helyiek imádkozni mennek. A tó körül körbe meg tele üzlettel, bazárral. Itt meg emberek nyomnak a kezedbe virágszirmokat, és ha véletlenül elfogadod, akkor bajban vagy. Nem nagyban, csak el kell menned a tóra és egy negyed órát imádkoznod kell, indiaiul. Utána meg persze adományoznod kell, a kísérő embernek. Ez még nem elég, hanem utána a helyi adományhoz is hozzá kell járulnod. A narancssárga ruhás emberektől is óvakodni kell, mert megpróbálnak fogni, majd szerencsét kívánni, de nem ingyen. Szóval sokba kerül a virágszirom Pushkárba. De minden más olcsó egyébként, itt érdemes ruhaneműt vagy bármi mást vásárolni, mert valószínű, hogy itt a legolcsóbb egész Indiában. Egy sivatagi túrára akartam benevezni, két nap a tevével, csak nem volt senki más turista, aki jelentkezett volna erre, egyedül meg nem akartam menni, az úgy nem buli. Csak a teve gazdája lett volna velem. Ehelyett beértem avval, hogy felmentem egy dombra, ahol egy templom volt. Szép kilátás nyílott onnan, nemcsak a városra, hanem az egész környékre. A többi időmet meg olvasással, pihenéssel töltöttem el.
Hogy mit hozott nekem ez az utazás?
Először is rengeteg tapasztalatot, minden téren. Még angolul is kicsivel jobban tudok, mint amikor elindultam. Bárhová mész, legyen az Újzéland, Indonézia, Vietnám, akár India, mindenütt ki akarják használni a turisták butaságát, tudatlanságát. Ha nem figyelsz oda, mindent eladnak neked, mielőtt még észre veszed. Persze ez mindenütt másként működik, hol így, hol úgy. Főleg Délkelet-Ázsiában és Indiában, ahol még nem vagy tisztába az árakkal a gatyád is rámehet. Amíg itt vagy, minden egyes nap harcolnod kell a helyi árusokkal, néha meg csak egy üveg vízért is, mert a dupláján adják, ha nem tudod az árakat. Te most vagy ilyen helyzetbe először, most csinálod ezt először, de ezek az emberek egész életükben evvel foglalkoztak. Nekik ez a megélhetés, és minden egyes garasért próbálnak megfingatni. Ha nem vagy erős össze is jön nekik. Én nem voltam mindig elég erős és néha engem is átvertek. Persze akinek több a büdzséje, az nem nézi annyira, hogy mi mennyibe kerül, és az a dolog a másik helyen felébe került volna. Ezek az emberek az európai árakhoz viszonyítanak, és akkor is azt mondják, hogy hát mennyire olcsó itt minden.
Amíg nem jöttem ide, otthon azt hittem, hogy engem nem tudnak könnyen átverni. De persze sok mindent hisz az ember egy megszokott, biztonságos környezetből, mert annál biztonságosabb nincs, mint ahol felnőttél. Azt ismered. Itt meg teljesen idegen minden, és ha főleg egyedül vagy, akkor tudod meg, hogy itt mennyire kicsi vagy. Más hallani a dolgokról és más tapasztalni, ez a kettő két külön dimenzió. Ennek a tapasztalatnak meg ára van, nemcsak pénzzel fizetsz érte, hanem emberi kitartással. A pénz az jön, megy, az nem annyira meghatározó, de a kitartás az véges. Néha belefárad az ember a nagy hajszába. Kell az szünet, kell a pihenés. Az Isten is hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik nap megpihent.
Újzélandra elmenni és ott körbeutazni, nem nagy dolog, mára már egy státusz is lett Nyugat-európaiak számára. Ott mindennek megvan egy pontos ára, amit otthonról is ismerünk, de Délkelet-Ázsiában és Indiában ez nem így van. Itt kell harcolnod magadért. Ahogy már mondtam, minden egyes garasért küzdened kell, ha vizet veszel, ha hotelszobát foglalsz. Azt is alkudni kell. Van ahol nem megy, de legtöbb helyen működik. Én a végére jöttem bele az alkudozásba, idáig azt hittem, hogy tudok alkudni, de sok mindent hisz az ember.
Szóval az utolsó alkalmakkor egy indiai pólót akartam venni. Mikor látják, hogy érdekel valami szépen behívnak az üzletbe, leültetnek és kezdik a magukét. Én csak a póló árára voltam kíváncsi. Azt mondta 350 Rupe, csak nekem, másnak 400ért adja. Mondtam, hogy sok. Azt kérdezte mennyit adok érte? Mondom 70 Rupet. Azért pofa kell ehhez, a nyitás 350, én meg mondok, 70-et. Ilyenkor meg persze dúl-fúj, hogy mit képzelek, ez áron aluli. Addig-addig 120 Rupeért vettem meg a pólót. Kezdtem rájönni az alkudozás trükkjére.
És nemcsak erről szól, hanem az emberekről is, akikkel találkozol, akikkel összehoz a sors. Kiben mennyire bízhatsz meg. Mert ezek más kultúrájú, más vallású emberek. Egészen eltérő a számunkra ismerttől. A saját környezetedben sokkal hamarabb felismersz egy személyiséget, mert az a te fajtád. Ez így van egész Európában, mert hasonló a kultúra, nincs hatalmas szakadék a kultúrák köztük. De az itteni kultúrát nem ismered, nincs honnan ismerd, ha nem éltél köztük. Egyedül csak egy parány kis porszem vagy, akit könnyen elsodorhat a szél.
