2010. december 10., péntek

Első napok Újzélandon

Reggel felkeltem és volt még egy gyerek a szobába, egy másik meg éjjel elment valamikor. Megtudtam hogy Csehországból van és már másodszor jön ide vissza. Sok információt megtudtam tőle és még teát is kaptam. Aztán szedtem a sátorfámat és elmentem a legközelebbi buszállomásra, hogy bejussak Auckland Citybe, amit épp akkor tudtam meg az új barátomtól, hogy itt az Downtown.

Még Hamburgból lefoglaltam még egy szállást 2 napra csak az volt a problémám hogy azt a címet nem jegyeztem fel. Először egy Net Club-ot látogattam meg, információ gyarapítása érdekében. Végül sikerült megtalálnom a Choice Plaza Backpackers Hostelt. Megkaptam a kulcsot a szobához, ahol volt rajtam kívül 3 velszi,  egy holland, egy georgiai, és egy argentin gyerek. Itt mindenki elmondja hogy hol járt idáig, mit látott, mit csinált, mik a tapasztalatai és hogy miket javasol. Én voltam az aki most kezdi az utazást, és meglepődtem, hogy ezek az emberek mind már rengeteg helyen voltak. Kíváncsi voltam, hogy ha Erdélyt említem mi a reakciójuk, és meglepő módon aki kicsit érettebb utazó, egyből rávágta,hogy Drakula. Ismerkedés után elmentem várost nézni, ismerkedni az új környezettel.

Rengeteg a hatalmas felhőkarcoló, és köztük néha egy-egy régi, cifra épület, ami a modern és a antik stílus ötvözését tükrözi. A belváros az nem olyan nagy, csak a várost korbevevő lakóházak sokasága teszi naggyá Aucklandet. Gyalog simán be lehet járni a belvárost. Van egy busztársaság, illetve 3, amelyikkel körbe lehet utazni egész Újzélandot, és az egyik ingyenes várostúrát kínál csak előző nap fel kell iratkozni. Mikor visszatértem a szállásra, megkaptam a szomorúnak tűnő hírt hoghy rossz szobának adták meg a kulcsát, és legyek szíves pakoljak át a másik szobába. Elején nem tetszett hogy ismét ismerkedés előröl, de aztán annál jobban sült el. Itt volt 2 német csaj, akik vettek egy autót és másnap indultak is útnak, egy francia csaj, egy izraeli csaj, egy uruguayi gyerek, egy argentinai, és egy svájci gyerek akivel együtt lógunk a városba.

Már itt vagyok harmadik napja és még mindig nem tudom, hogy hogyan tovább, hol kezdjem es mit. Aucklandbe nem túl sok a látnivaló de innen indul minden és itt lehet információkat szerezni. Már egy táska szórólapot gyűjtöttem, mások véleményeit elemzem de meg nem tudtam eldönteni, busszal utazzak körbe, ami úgy működik, hogy a busz megy körbe, csak egy irányba és te bármikor bárhol leszállhatsz és felölhetsz (hop-on, hop-off). Ez a jegy egy évig érvényes.  A másik lehetőség hogy autót bérelni valakivel/valakikkel és úgy utazni körbe, vagy akár venni…

Minden rendben, amíg meg nem látják az útlevelem…

Hosszú 9 órai út utan végre megérkezünk Aucklandbe, de ez meg hosszabb volt szerintem, mint a 13 óra. Kívül ült egy szép thai csajszi, középen egy Pakisztáni, férfi, én meg az ablak mellet. Néha olyan szag csavarta az orrom, amit semmihez nem tudok hasonlítani. Kétszer orvérzést is kaptam, én biztos vagyok benne hogy ettől. A repülőn már mindenkinek ki kellet töltenie egy ívet, többek közt ilyen kérdésekkel hogy utolsó harminc napban állattal érintkeztél-e? vagy, hogy kaját viszel-e be stb. A reptéren ki van táblázva, hogy semmi féle élelmet nem szabad bevinni, es mellette egy nagy kuka. Én is felforgattam a táskám es a maradékot fájó szível el kellet dobjam. Tudtam, hogy még van egy almám valahol de nem találtam és így elkönyveltem, hogy rosszul emlékszem. Beálltam a sorba útlevélvizsgálatra, és az elsőnél nem volt semmi gond, megkaptam a zöld pecsétet, de a papírra amit kitöltöttem azelőtt, kaptam egy piros T betűt. Ezt akkor meg nem értettem, és nem is érdekelt, mert azt hittem hogy tovább már szabad utam van.

Amikor kivettem a többi csomagom, ismét jött egy csomagátvilágítás, de de engem mar azelőtt más sorba rendeltek. Meglepő módon senki nem volt abba a sorba, így nem kellett a több mint 300 utassal együtt sorba állnom. Na de itt volt az igazi vallatás a számomra, ekkor jöttem rá a nagy T jelentésére. Olyan kíváncsiak ezek a vámosok, legelső kérdés az volt, hogy meddig maradok, aztán mit fogok csinálni, mit tudok Újzélandról, idáig hol és mivel foglalkoztam, és miért csináltam, belenézett a kis táskámba,elvett minden iratot, foglalásokat, és ismét kérdések… Ép azt nem kérdezték, hogy a repülőn hányszor voltam WC-re. Aztán végül nem talált közveszélyesnek és átvilágíthatták a csomagjaimat. De mit ad Isten, megkerült az egy szem alma amit oly nagyon kerestem azelőtt. Ismét más sor, ismerős volt már a helyzet… Ekkor kaptam meg Újzélandon a $ 400 dolláros figyelmeztetést. Végül csak én lettem a legutolsó aki elhagyta a repteret éjszaka 2 kor. Felültem egy mini buszra és az elvitt a legközelebbi Hostelba amit már előre lefoglaltam. Végre lezuhanyozhattam és agyban próbálhattam aludni 3 napi út után, kisebb nagyobb szerencsével.

2010. december 9., csütörtök

Eldöntesz valamit, fentről ismét változtat valaki rajta

Az eredeti repülőjegyem december 3.án estére szólt Hamburgból Londonba. Londonból pedig 4.én este indutlam volna tovább Singapore ba és onnan 14 óra várakozás után Auckland ba. Így került az egész út 710 € ba, csak egy irányba. Az volt a tervem hogy már ugyis rég meg akarom nézni Londont, most lesz egy nap amikor tehetek egy rövid kört. Singaporeba meg éjszakára esik a 14 óra várakozás, így nincs hogy sokat lassak a varosból.

December elsején, szerdán már elkezdett annyira havazni, hogy Londonba nem szálltak le a repülők, csak a nagyon hosszú távon közlekedők. Pénteken elméletileg már járhattak a gépek, csak Spanyolországba sztrájkolt a raptér, és az én Hamburg londoni gépem ottmaradt. Több telefonállás után átrendeződött a felállás. London Hamburg 5.én este, London Auckland 6.án reggel, persze egy másik reptérről és ezúttal Singapore ba másfél óra várakozás. A londoni városnézésem így máskorra maradt. Londonba mikor a Getwick reptérről beérkeztem a központba (London Victoria) akkorra már leállt a tömegközlekedés, igy megvártam míg reggel újból elindul.

A Heathrow reptérről indult a Singapore Airlines hatalmas, A380as gépe. Singaporeig a vilag legnagyobb személyszállítójával utaztam, 2 szintes, több mint 500 személy fér el. Éppen pán héttel ezelőtt ennek a típusú gépnek robbant fel az egyik motorja, Ausztráliából indult és Malayziába kényszerleszállt. Hírekbe mondták hogy az összes típusnak hibás a motorja. 13 óra 45 perc rapülés után landoltunk Singaporeba.

Le az összes kalappal az Airlines szolgáltatása előtt. Több társasággal utaztam már, de egyik sem volt ehhez fogható. Ezeken a távolsági gépeken már eleve olyan filmet nézel – a legújabbakat is - , olyan zenét hallgatsz vagy rádiót amit te akarsz. Ennél már csak az volt Singaporei reptér volt nagyobb meglepetés. Úgy néz ki mintha „holnapután” lett volna kész.

Bárkivel hoz ossze a sors, csak tanulsz tőle...

Itt dolgoztam együtt egy Üzbekiszáni származású Orosszal, aki 17 év van Németországba, akitől sokat tanultam az élet „nagy” dolgairó. A túlélés és a muszlimok elleni viszály elkerülése érdekében, könyvekből Kick-Box-ot tanult. Ma 53 éves, reggel fél 6-ra úgy nem megy el dolgozni, hogy nem tornásszon. Ez abból áll, hogy nyújtások, felülések, fekvőtámasz és a spárga. Az utóbbit nem jött hogy higgyem, de miután előttem megcsinálta nem vitatkoztam tovább.

Időközbe kezdtem készülgetni, dolgokat beszerezni amire majd szükségem lehet, repülőjegyeket kerestem minél olcsóbban. Ezzel nem is volt probléma csak az hogy hitelkártya nélkül se repülőjegyet se szállást nem lehet foglalni interneten keresztül. Az otthoni bankokba azt mondtak nekem még a nyár elején hogy egy sima bankkártyával bárhol bármit lehet fizetni/foglalni. Hát nem. Hitelkártya hiányában egyességet kellet kötnöm a nővéremmel. Aztán ha meg Ázsiába is akarok menni akkor ehhez szükséges a védőoltás. Elmentem oltásra, rögtön kaptam 5 injekciót (hepatitisz A,B kétszer, tifusz, tetánusz és mindenféle influenza ellen).   

Próba szerencse,(de legalább megpróbáltam)

Miután visszatértem Hamburgba az volt a szándékom a kedves volt lakótársammal Írországba próbálunk szerencsét. Ez az ö részéről elmaradt, állást talált otthon, így én sem mentem mert neki lett volna ismerőse aki segített volna. Nekem még mindig volt egy tartalékom, hogy ujra megpróbálom a Dániai almaszedést. El is mentem Koppenhágába és onnan Greve város mellé ahol voltam 3 évvel ezelőtt, hogy személyesen hátha többet tudok elérni mint telefonon vagy e-mail-on keresztül de ez az ötlet sem nyert.

Újra Hamburg adott nekem otthont szeptember közepén, de már kifogytam az ötletekből. Halvány fogalmam nem volt hogy mihez kezdek, csak az járt a fejembe, hogy márpedig nekem november végéig az utazáshoz való pénz a rendelkezésemre kell álljon. Arra gondoltam, hogy végső esetbe hazamegyek, hátha a hargitai levegő majd okosabbá tesz. Mielőtt még meg nem vetem a jegyet szolt Magdi nőverem élettársa, hogy ha van kedvem akkor dolgozhatok az ő gyárárba. Attól a pillanattól kezdve új szakmám lett, betongerendák vasazatának az előkészítése. Két és fél hónapot ott laktam Hamburgtól kb. 70 km re nővérem élettársánál egy konditerembe. Ha tetszett ha nem a vasaktol még allmomban se szabadultam.

Hogy honnan is jött az ötlet hogy utazzak?

…3 éve már annak, hogy Dániába egy gyümölcsfarmon egyutt dolgoztam B. A.–val, és még két magyar gyerekkel. Idősebbek voltak sokkal mint én és az utazás volt a fő foglalkozásuk. Rengeteget meséltek Újzélandról és Thaiföldől meg még sok más országról, de ez a kettő nagyon megragadt engem. Ekkor döntöttem el, hogy ha befejezem az egyetemet, megyek világot látni és Újzélandal kezdem, folytatom Ázsiával. Az egyetemet immár befejeztem és most itt ülök Aucklandba a Coice Palace Backpacker Hostel Lounge termébe és tervezem a „hogyan tovább” lépést. Voltak  közeli ismerősök is akiknek meséltem a terveimről és azt hitték, hogy hát igen, még egy emberrel több akinek csak  a szája jár... J

Az egyetemet ahogy befejeztem, azon törtem a fejem, hogy hogy tudnám megteremteni az utazáshoz szükséges tőkét. Minél hamarabb, minél többet. Az első lehetőség amire gondoltam az a lottó volt, így gyorsan vettem egy szelvényt. Sajnos nem jött be, tehát tovább kellett lépnem. Ekkor jött szóba az, hogy ha jutányos áron el tudok menni Görögországba Okos Lórántnak köszönhetően, akár dolgozhatnék is ott. De az élet nem épp mindig úgy alakul ahogy azt az ember eltervezi, így ennek az lett vége, hogy töltöttem két szép hetet Kos szigeten az ismerőseim társaságába, amiből 1 napot csakugyan sikerült dolgoznom. Azt kérdezték, hogy van-e „kedvem” idegen csoportot vezetni? Mire én, mint a rendes székely rávágtam, hogy igen és az mi? Ekkor mutattam be egy vulkán eredetű szigetet, Nissyrost amit azelőtt egy héttel láttam én is először.