Bangkokba visszaérve, volt egy fél nap szabadidőm. Ki is használtam, elmentem ismét megnéztem még egy darabot Bangkokból. Már 3. alkalommal voltam ott, és mindig sikerült egy-egy újabb részt felfedeznem. Délután 4 kor már kellet is indulnom a reptérre. Aztán hogy-hogy nem, beütötték a pecsétet, hogy már lejárt a vízumom, de nem kellett fizessek, nem is kérdeztek semmit, és se mondtam semmit. Néha vannak ilyen apró csodák.
Ismét a szokásos állapotban érkeztem meg Indiába, se szálloda se semmilyen információ birtokába nem voltam, hogy hol is kellene keresni a párnát. Sorba álltunk a pecsétért és ekkor kezdtem beszélgetni pár fehér emberrel, hogy kinek mi a terve, hová megy éjszakára, mert bizony már este 11 volt. Nem sok fehér ember volt, akik evvel a repülővel jöttek. Az egyiknek már lőre volt foglalva, de volt két másik csaj, egy amerikai és egy ausztrál, akiknek nem. De nekik a kezükbe volt az utazók Bibliája, a Loneley Planet, és ezek után már egyszerű. Csatlakoztam hozzuk, így a taxi is olcsóbb, meg már van valami biztosabb pont is. Hihetetlen volt a taxi, amibe beültünk, egy régi-régi autó, de bejutottunk a városba vele, Új Delhibe. A Meane Bazzar utcán rakott ki minket, ahol a hátizsákos turisták szállnak meg. Itt minden zárva volt abban a pillanatban, egy ember jött oda hozzánk, hogy menjünk az ö szállodájába, ennyi és ennyi az ára, meg minden információt elmondott. Sok választásunk nem volt eben a pillanatban, így követtük. Végül úgy döntöttünk, hogy mind a hárman egy szobába szállunk meg, így láttunk biztonságosabbnak.
Na de másnap jött a felfedezés és az ismerkedés napja. Ez egy olyan ország, amit nem elképzelni, ha nem látod. Az utca tele emberekkel, mint egy sétáló utcán, de közbe az autók, motorok, Tuk-Tuk-ok folyamatosan dudálnak, mindenki mozog valamerre. A tehenek sokkal bátrabban és sokkal szabadabban járnak itt az emberek és üzletek közt, mint máshol a kóbor kutyák. Nem elég az embereket, még a tehénszart is kerülgetni kell. Ezek a tehenek az újságpapírt eszik, és nyalják a poros köveket. Azt hogy, mást mit esznek, azt nem tudom, csak ezt láttam idáig. Elmentünk reggelizni, kipróbálni az indiai konyhát. Egy utolsó helyen ahol a helyiek is esznek, helyet foglaltunk, majd falatoztunk. Nem olyan rossz az itteni kaja így elsőre, nagy váltás nekem a rizs után. Még egy nap ismerkedtünk a környezettel, elsétáltunk a fűszerpiacra, ami érdekes, csak éppen vasárnap volt és nagyésze be volt zárva. Ha hiszitek ha nem, találkoztam az utcán egy indiai gyerekkel aki beszél magyarul. Azt hittem hanyatt esek. ! évig volt Egerbe, ott dolgozott. Estére meg vettem egy buszjegyet Rishikeshbe, látogassam meg a barátomat, akit Újzélandon ismertem meg. Ez a buszozás rázós volt, 9 órát zötyögtük úttalan utakon, ahol néha volt aszfalt, néha meg nem.
Reggel 7 re érkeztem meg Rishikeshbe, de ekkor még nem volt nyitva az iroda, a Red Chilli office, ahol találkoznom kellet Anveshal. Elmentem megittam egy Chait, ami pont olyan, mint az angol tea, tejjel. Nagyon elterjedt mindenki ezt issza reggel és nemcsak. Majd mikor kinyitott az iroda bementem, mondtak, hogy még nincs itt az akit keresek, de nemsokára jön, üljek le, várjam meg. Igazuk volt, mert mire leültem, már jött is Anvesh. Olyan volt mintha egy nagyon jó haverral vagy baráttal találkoztam volna hosszú idő után. Az volt a második kérdése, hogy ha nem vagyok nagyon fáradt az utazástól, elvisz vadvízi evezésre, mert pont most visznek egy csapatot és tudok menni én is. Hát ez hülye kérdés számomra, olyan zsák nincs, amibe mg egy szem búza bele ne férne. Gyorsan átöltöztem és már készen is álltam a bulira. Nem kell mondja, hogy mennyire tetszett és mennyire élveztem a Ganga folyó hatalmas hullámai közt csónakázni. Majd az irodához visszaérve nézegettem a további lehetőségeket, és volt egy ajánlat, egy négy napos túra a Himalája hegyekbe. Ez a túra másnap reggel indult. Kicsit drága volt, de nem minden nap mehet kirándulni az ember a Himalájára. Mondtam az Indiai barátaimnak az irodába, hogy nekem kellene akkor egy napra szállás, mert hogy utána 4 nap a hegyeket járom. Azt mondták, ne törődjek, van egy vendégházuk ahol a saját embereik vannak, és ők is itt laknak, egy nap mehetek oda, nem gond. Még vacsorát is kaptam.
Nekiláttunk a nagy útnak 9 másik emberrel a világ más-más pontjáról. Amerika, Kanada, Anglia, Norvégia, Hollandia és én. Ez az út sem volt a leg egyszerűbb, sőt a leg kalandosabb, amit idáig átéltem. 12 óra csak hegyek közt, kanyargózva, szerpentinek egymást érték. Már az elején mindenki rosszul kezdtet lenni, senki nem lett rosszabbul, de ez az állapot kitartott egész végig. Ez még mind elviselhető lett volna és nem lett volna semmi probléma, de háromszor akadtunk el az úton. Egész végig a hegyoldalon vezetett végig az út. Minden lépésbe földcsuszamlás vágta ketté az utat. Hol az útnak fele hiányzott, hol hatalmas kősziklák állták el az utat. Az utolsó 2 elakadásnál mindez épen előttünk történt. Itt úgy lehetett tovább haladni, hogy a buldózer elegyenesítette az útra lecsúszó köveket, valamennyire, miközben még folyamatosan gurultak a kövek, egy ember figyelte az állapotot, és amikor kissé megszűnt, akkor intett, hogy lehet menni, de gyorsan.
Miután megérkeztünk, este lett és még egy órát kellet gyalogolni a sátortáborig. A rövidnadrágot és a pólót egyből télikabátra kellet cserélni. Azelőtt való éjjel kicsikét megfáztam, ami ekkor jött ki rajtam. Belázasodtam és még hányingerem is volt a buszozástól. Egyébként a helyi buszokon az ablaknál jól látszik hogy mennyire kanyargós az út, a nyoma mindenik ablakon ott van. Alig vártam, hogy megérkezzük, nem ízlett a gyaloglás ilyen állapotba. Gazdag vacsorát kaptunk amiből csak a levest kóstoltam meg. Azt sem tudtuk hová érkeztünk meg, csak reggel mikor világos lett. A hegyek közt egy erdő széli tisztáson volt a tábor ahonnan szépen látszottak a Himalája fehér csúcsai, a tábor szélén egy tó is volt. Ez olyan érzés, amikor lefekszel, idegen helyen, azt sem tudod hol vagy, mi vesz körül, majd reggel mikor felkelsz és egy olyan látvány fogad, ami nem mindennapi, olyan mintha álmodnád az egészet.
A reggeli után sátorbontás következett, majd 6 óra gyaloglás magasabb szintre, 3200 méterre. A sátrat meg a tobbi kelékeket szamarakkal szállitották egy másik úton, mi meg az erdő közt le és fel haladtunk előre. Alig vártm hogy a napnak vége legyen, nagyon fáradt voltam, mert előzö éjszaka nem aludtam sokat, meg faztam is, és ismét lázam volt. Enni megm nem tudtam, a magasság betegség elért engem ebben az állapotban. De nem csak én voltam ilyen állapotba, hanem a társaság fele. Ugy haladtunk előre egész nap mint az öregemberek, szinte csak csoszogva. Mikor delután megérkeztünk a táborhelyre, a leg elso az volt hogy lefekudtem a sátorba. Vacsorakor felköltöttek, majd kis melegedés a tábortőz mellett és utánna ismét fekudtem le, mert masnap következett a nagy nap. Volt egy szakács és két segéd velünk akik föztek ránk, de olyan finomakat, hogy a varosba még olyant nem ettem idáig. 3 fogás, levesel kezdődött, utánna meg vagy rizs vagy nudli, melléje különböző öntetek, indiai kenyér, Chapati. A végen meg desszert, banántészta, másik nap egy torta, szóval jo volt dolgunk, csak en az első két nap nem igazán tudtam élvezni.
Este mikor nyugovóra tértünk havazni kezdett, elromlott az idő, de igaz odáig sem láttunk sokat a felhőktől. Nem tudom miért de nem kedves nekem soha az idő mikor a hegyekbe megyek. Reggel már úgy keltem fel mint aki féllig újjászületett. Nekiláttunk az utolsó szakasznak, fel a csúcsra, 4000 métere. Az idő be volt borulva, nem lehetett messze látni. 3800 méteren van egy Shiva templom, ez a leg magasabb Shiva templom egész Indiába. Shiva az időjárás Istene. De aznap már olyan formába voltam, hogy én értem leg elsőnek fel a csúcsra, még a túravezetőt is lekerültem. Azért akartam én lenni az első, mert tudtam hogy ha a tömeg felér akkor ott csend nem lesz. Körülbelül 15 perccel értem fel hamarabb, mint a többi, leültem és ez az idő alatt legalább élvezhettem azt a hatalmas csendet, ami körülvesz, mert látni nem sokat lehetett. Havazott is közbe. Mindennek ellenére gyönyörű szép volt, csodálatos. Majd visszafele én voltam az utolsó, aki elhagyta a tetőt.
A táborhoz visszaérve megpihentünk, megebédeltünk, majd mindenki elfoglalta magát valamivel. Egy másik gyerek és én kivittünk egy-egy hálózsákot a szabadba, ahonnan majd a naplementét nézhettük, de akkor ezt még nem tudtuk, csak lefeküdtünk a földre pihenni. Majd kis idő múlva mindenki sorra csatlakozott hozzánk. Ott voltunk egészen a naplementéig, majd lassan kezdett hideg lenni és mindenki a tábortűzhöz húzódott. Estére kitisztult az idő, gyönyörű szép csillagos égbolt derült fölénk. Olyan sok csillagot még életembe nem láttam, mint ott akkor. Rengeteg volt a hullócsillag is, egyik a másik után, hasították a fekete égboltot. A tábortűznél sokáig hallgattuk az egyik vezetőt, aki a hindu vallásról, szokásokról és az istenekről mesélt. A fehér farkasok is előkerültek mikor tértünk volna nyugovóra. Reggel mikor elhúztam a cipzárt a sátor oldalán, a Himalája összes havas hegycsúcsa tárult elém, amit eddig a felhőktől még nem láthattam…
