A város, amely sosem alszik

Vagy én utazok rossz időben, vagy az időjárás direkt ellenem dolgozik. Az utazás napján ismét napsütés kísért minket Queenstown nevű városba. Wanaka után először egy „Puzzleworld”-ot látogattuk meg. Az egyik leg érdekesebb hely ahol eddig jártam. Itt semmi sem az aminek látszik. Minden megtalálható volt, ami a szemet megtéveszti. A rengeteg „rakd össze, ha tudod”, meg „szedd szét, ha tudod” puzzle közül csak egyet sikerült teljesítenem. Igaz nem én voltam az egyetlen balkezes ebben, mert senkinek nem sikerült semmi segítség nélkül. Volt Rubik kocka is, de nem 3X3-as méretben, hanem 6X6-os méretben.   

Queenstownba érkezve ismét nekiláttam a kedvenc foglakozásomnak, a szálláskeresésnek. Mert én sosem foglalok előre, még a sofőrnél sem. Sokszor eléggé ferde szemmel néznek rám, hogy én mindig kilógok a sorból, nem választom az ők ajánlatát, ami persze nem olcsó. Inkább nézzen más hűjének, mint hogy én legyek az a turista, akit csőbe húznak. Pedig nagyon azt teszik mindenütt, ha nem figyelsz oda. Utána meg csodálkoznak, ha elmondom, hogy mennyit fizettem. Szóval itt is az érkezésem napján szép idő volt, de a következő nap hideg lett és esett az eső.  A déli szigeten, főleg a déli felén jól érződik az éghajat különbség az északi meleghez képest. Északon nem kellett hosszúnadrágot vagy vastagabb felsőt hordjak, de itt sokszor előfordult.

Ez a város is gyönyörű, mint szinte mindenik, de van benne valami különleges is. Az egyik az, hogy rengeteg sporttevékenységet kínál.  Itt van lehetőség kipróbálni Újzéland legnagyobb BungyJunping-ját, a Nevis-t, ami 134 méter magas. Ezenkívül egy üdülőváros, még az újzélandiak is szívesen jönnek ide nyaralni. Sok filmsztárnak van itt háza, lakása. Nem nagy a város, de mindig mozgás van benne. Egy tóparton fekszik, kis kikötővel, háttérben meg zöld övezet az út mellett, ami este igazán szép. Ez a város sosem alszik, este mikor bezárnak az üzletek, akkor van egy kis szünet, kis csend, amíg kezdődik az éjszakai élet. Ez a város, Queenstown az én kedvenc sportomnak, a Downhill bringázásnak az otthona. Egyik nap a tető felé tartottam. A gyalogút a felvonó alatt és bringapályák mellett halad el. Életembe ennyit nem gondoltam a biciklimre és ennyire még sosem hiányzott, hogy felüljek és tekerjek egyet. Rég volt június, amikor utoljára használtam. Azelőtt meg szinte napi rendszerességgel. A normális utcai bicikliket már 9 eurótól lehet bérelni egy napra, de ezek 100 euróba kerültek egy napra felvonóval és védőfelszereléssel együtt.  Ezek után annyi önkontrolom van, hogy kibírom, míg hazamegyek.

Felérve a csúcsra ismét csodás látvány fogadott, a legszebb idáig, mert most tiszta volt az ég, el lehetet messze látni. Látszottak a magas havas, illetve jeges tetejű hegyek. Volt egy iránytű szerűség, amire körbe rá voltak írva a hegycsúcsok nevei a megfelelő irányba. Így megtudhattad mindenik csúcs nevét. 1700 méteren volt a kilátó ahol voltam. A város ahonnan indultunk csak alig 300 méterre van a tenger színt felett. Nem vagyok egy egész nap TV előtt ülő típus, de ez a túra még engem is rendesen megpróbált. A várostól 4 óra a hegycsúcs. Lentről rövidnadrágba, pólóba és természetesen papucsba indultam, de a csúcsra érve rögtön hosszúba váltottam. Annyira hideg volt, hogy amíg pár képet készítettem a kezem rendesen megfázott. 

Nincs szerencsém a hegyekkel

A hideg, jeges vidékről elindultunk délre. Wanaka volt a következő állomás. Itt már egész más a táj. Idáig a nyugati parton lefele egészen Franz Josef-ig sűrű erdő borította a dombokat, hegyeket. Ebben a térségben esik a leg többet az eső egész Újzélandon. Éppen ezért van annyi sok esőerdő ezen a környéken. A Jurassic Park nevű film érzést keltette bennem, amikor ezekben sétáltam. Lestem honnan támadnak a dinoszauruszok, de csak a tücskök zenéltek olyan hangosan, mintha valaki fizetné érte őket.

Délebbre haladva egyre ritkult a zöld növényzet. Barna hegyek, dombok, kevés fával. A hideg, esős napok után jól esett a napsütés, és a 27 fok. A buszon ismét ismerőssel találkoztam, mégpedig a jó öreg Beni sráccal, akit még az első napokba ismertem meg Aucklandbe. Elmeséltem, hogy mik történtek velem idáig, ö is ugyanezt tette. Ha valaki férfi, akkor ez az ember az. Ennek nem csak a szája jár a bátorságról, hanem be is bizonyítja. Amerikába és Ausztráliába nagyon elterjedt „sport” a vadbika lovaglás. Ha 8 másodpercnél többet kibírsz a vad bika hátán, még fizetnek is. Elsőre érdekesnek találtam az egészet. De aztán Beni, aki már 3-szor volt ült bikán, leültetett és felvilágosított az egészről. Miután megtudtam, hogy minden egyes alkalom halállal végződhet, mert a bika nemcsak ledob, hanem utána végezni is akar veled, ellentétben a vad loval, amelyik elszalad. Már nem 2 ember vesztette így életét és rengetegen tolószékbe kerültek. Ezek után én ezt nem nevezném sportnak. Az egy dolog hogy én szeretem az extrém sportot, de az más. Ott te vagy az ura mindennek, egy adott pontig. Tudod hogy hol van egy határ még ha azt néha át is léped, ez rajtad múlik. De itt minden a véletlenen és a bikán múlik. Szóval nem nekem való. Annak aki ezt csinálja nincs helyén valami fent, az biztos. A srác mikor első alkalommal ült bikán, 2 másodperc múlva a földön volt. A bika meg a mellére lépet, közel a nyakához. Másodikszor a válla ment ki a helyéből, harmadszor meg az oldala sérült meg. Ez nem elég neki, ismét bejelentkezett egy másikra. Nem tudom tisztelni vagy sajnálni kell az ilyen embert, de hogy van bátorság az ilyen emberbe az nem kétség.

Megérkeztünk Wanakába, mire hostelt kerestem magamnak és ebédeltem addigra már délután volt. Másnapra terveztem a szokásos túrámat a dombokon. Ez legalább nem kerül sok pénzbe, csak kaját kel többet vegyek ilyenkor. Igen, de másnap már nem volt olyan szép idő, annak ellenére, hogy a sajtó napsütést jósolt. Újzélandon nagyon hamar változik az időjárás, olyan hirtelen, hogy az előrejelzések mindig melléfognak, vicc nélkül. Esőre állt az idő, de nekem másnap már tovább kelet állnom, és nem akartam kihagyni semmiért sem a látványt a csúcsról. Több órás gyaloglás után felértem a tetőre, útközbe meg társaságra is szert tettem. A felhők és a közelgő eső miatt nem lehetett a legmagasabb hegyet látni, amiért én valójába megtettem a nagy utat. Rossz idő ellenére szép látvány nyílott a Wanakai tóra, a városra és a környező dombokra.