A hideg, jeges vidékről elindultunk délre. Wanaka volt a következő állomás. Itt már egész más a táj. Idáig a nyugati parton lefele egészen Franz Josef-ig sűrű erdő borította a dombokat, hegyeket. Ebben a térségben esik a leg többet az eső egész Újzélandon. Éppen ezért van annyi sok esőerdő ezen a környéken. A Jurassic Park nevű film érzést keltette bennem, amikor ezekben sétáltam. Lestem honnan támadnak a dinoszauruszok, de csak a tücskök zenéltek olyan hangosan, mintha valaki fizetné érte őket.
Délebbre haladva egyre ritkult a zöld növényzet. Barna hegyek, dombok, kevés fával. A hideg, esős napok után jól esett a napsütés, és a 27 fok. A buszon ismét ismerőssel találkoztam, mégpedig a jó öreg Beni sráccal, akit még az első napokba ismertem meg Aucklandbe. Elmeséltem, hogy mik történtek velem idáig, ö is ugyanezt tette. Ha valaki férfi, akkor ez az ember az. Ennek nem csak a szája jár a bátorságról, hanem be is bizonyítja. Amerikába és Ausztráliába nagyon elterjedt „sport” a vadbika lovaglás. Ha 8 másodpercnél többet kibírsz a vad bika hátán, még fizetnek is. Elsőre érdekesnek találtam az egészet. De aztán Beni, aki már 3-szor volt ült bikán, leültetett és felvilágosított az egészről. Miután megtudtam, hogy minden egyes alkalom halállal végződhet, mert a bika nemcsak ledob, hanem utána végezni is akar veled, ellentétben a vad loval, amelyik elszalad. Már nem 2 ember vesztette így életét és rengetegen tolószékbe kerültek. Ezek után én ezt nem nevezném sportnak. Az egy dolog hogy én szeretem az extrém sportot, de az más. Ott te vagy az ura mindennek, egy adott pontig. Tudod hogy hol van egy határ még ha azt néha át is léped, ez rajtad múlik. De itt minden a véletlenen és a bikán múlik. Szóval nem nekem való. Annak aki ezt csinálja nincs helyén valami fent, az biztos. A srác mikor első alkalommal ült bikán, 2 másodperc múlva a földön volt. A bika meg a mellére lépet, közel a nyakához. Másodikszor a válla ment ki a helyéből, harmadszor meg az oldala sérült meg. Ez nem elég neki, ismét bejelentkezett egy másikra. Nem tudom tisztelni vagy sajnálni kell az ilyen embert, de hogy van bátorság az ilyen emberbe az nem kétség.
Megérkeztünk Wanakába, mire hostelt kerestem magamnak és ebédeltem addigra már délután volt. Másnapra terveztem a szokásos túrámat a dombokon. Ez legalább nem kerül sok pénzbe, csak kaját kel többet vegyek ilyenkor. Igen, de másnap már nem volt olyan szép idő, annak ellenére, hogy a sajtó napsütést jósolt. Újzélandon nagyon hamar változik az időjárás, olyan hirtelen, hogy az előrejelzések mindig melléfognak, vicc nélkül. Esőre állt az idő, de nekem másnap már tovább kelet állnom, és nem akartam kihagyni semmiért sem a látványt a csúcsról. Több órás gyaloglás után felértem a tetőre, útközbe meg társaságra is szert tettem. A felhők és a közelgő eső miatt nem lehetett a legmagasabb hegyet látni, amiért én valójába megtettem a nagy utat. Rossz idő ellenére szép látvány nyílott a Wanakai tóra, a városra és a környező dombokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése