Ismét felhőszakadás fogadott minket a nyugati part mentén. A tengerparttól pár kilométerre hatalmas hegyek vonulnak végig. Két-, háromezer méter magas gleccserek, mintha a tengerből nőttek volna ki. Amikor szép napsütés van, gyönyörűen látszanak a fehér, jeges hegycsúcsok.
Megérkezve Franz Josefbe, először az információs központot vettük célba, tevékenységek után kutatva. Szomorúan tapasztaltam itt is, hogy minden apróságért fizetni kell. Minél több pénzt ki akarnak csalni a turistáktól, mint mindenhol. A hegy két oldalán, a Franz Josef és a Fox Gleicer részen egészen lenyúlik a gleccser a völgy aljáig. Mindkét helyen van lehetőség gleccsert mászni, persze nem ingyen. A félnapos túra 70 Euró körül van, az egész napos pedig 100 euró körül. Itt adnak bakancsot meg szeges jégjáró felszerelést. A helikopteres túra 250 eurótól kezdődik. Van repülős túra is, de ekkor már nem vártam meg a választ. A helikopter rendszeresebben jár, mint a busz. Minden 5 percben felszáll egy, a másik meg le. És ez szinte egész nap, amikor jó idő van. Én úgy döntöttem, hogy elsétálok a gleccser aljáig, aztán vissza, az legalább nem kerül pénzbe. Nekiláttunk a hosszú sétának a hólé mosta széles mederben, fel egészen a jégtakaróig. Két oldalt a hegyek magasra emelkedtek, olya annyira hogy a teteje nem is látszott a felhőktől. Ez is leírhatatlan látvány, amikor ott vagy a tengerszínt felett, alig 100 méteren, és előtted, szinte fal meredeken a több mint 2000 méter magas hegy. Olyan már előfordult, a magasból lenéztem és kicsit megszédültem, de még olyan nem, hogy a hegyet bámulva szédüljek el. Ez volt az első alkalom. Porszemnek éreztem magam a magas hegyek lábánál.
A jégtakaró kezdete előtt sárga kerítés volt. Rá volt írva hogy veszélyes, nem ajánlatos turistavezető nélkül átlépni a határt. Egy embert láttam jönni visszafele a gleccserről. Késő délután volt, már nem járt sok ember arra. Gondoltam magamba, hogy ezt a táblát se nekem tették ki az biztos. Nekiláttam én is a nagy jégnek, egy száll rövidnadrágba és papucsba. Épp egy szvettert vettem fel magamra a szél miatt. A jégjáró szeges felszerelésmind csak kényeskedés. Innen még sokat kellet menni, míg a jégtakarót kezdődött. Kb. 100 métert sétáltam felfele a gleccseren és közbe végig kacagtam magamba, hogy a sok turista annyi pénzt kiad azért, hogy fennebb mászhasson, én meg egy száll papucsba feljöttem idáig. Ismét elmondhatatlan volt a látvány. A hasadások mentén kék színű a jég, olyan mit a hegyekben a tiszta égbolt.
Visszatérve a városba, sötétedés után elmentünk világító nyüveket nézni. Ez egy félórás séta a sötét erdőbe, ahol a fagyökerek nedves talaján voltak láthatóak. Olyanok voltak, mint egy egy kisebb SZENT JÁNOS bogár. Kíváncsi voltam, hogy mi rejtőzhet a fényes pont mögött. Megvilágítva meg olyanok voltak, mint egy átlátszó hernyó, hasába egy petoleum lámpával. Következő nap egy másik sétára mentünk el egy tajvani és két német társaságába. Egy sziklába vájt 450 méter hosszú, sötét alagúton mentünk végig. Itt még több és még látványosabbak voltak a világító micsodák. De annyira nem világítottak, hogy láthassunk a sötétben. Ezt az alagutat arany mosásra használták az 1840es években, majd később áramfejlesztésre. Bennem még meg volt a remény, hogy hátha úgy lesz, mint a mesékben, és akkor gazdag ember leszek. Csak tapasztalatokban lettem gazdagabb.
Most stratégiát változtattam, ezután nem árulom el, hogy beszélek németül. Mert minden hostelbe legkevesebb 5 német tartózkodik, és ha elkezdek velük beszélni németül, akkor nem tudom gyakorolni az angolt. Egyik osztrák gyereknek igaza volt, azt mondta, förtelmes mennyi német van mindenütt.
Még az első este az ismerősökkel átmentünk autóval a Fox Glaicer városba. Az hegyek másik oldalán egy újabb kisváros. Azért kellet nekünk ide jönni, mert reggel a Matherson nevű tükör tóról csodálatos kilátás nyílik a Mt. Cook nevű legmagasabb gleccserre. Kora reggel, 5 órakor keltünk, igyekeztünk, hogy le ne késsük a napfelkeltét. A tó vize csak reggel olyan, mint a tükör. Egy óra séta után elértünk a kilátó helyre ahonnan olyan szép látvány fogadott, amilyen még soha. Az első napsugarak, ahogy megvilágították a tó felszínén a párát, narancssárgára festve azt, csodás volt. Sikerült elkapnom egy pillanatot, amikor a narancssárga pára a víz tükrében egy golyó alakot vesz fel, olyan mit a Földgolyó.
Az izraelieket elhagyva visszastoppoltam Franz Josefbe. Elegem lett belőlük. újra találkoztam a tajvani barátommal, akivel elmentünk másnap egy 8 órás túrára. Ez a túra az egyik hegyre vezetett fel, 1303 méterre. Az ösvény az esőerdőn vezetett keresztül végig, meredek kapaszkodóval 17 kilométeren keresztül. Amikor elindultunk egy száll felhő se volt az égen, de mire a tetőre értünk azok is előkerültek. Olyan magasan voltunk, vagy a felhők voltak alacsonyan, hogy a tetőn szinte hason csúsztunk, különben derékig felhőbe álltunk. De ennek ellenére ismét mesebeli látvány volt. Egyik oldalt a nyugati tenger nyúlt végig, másik oldalt meg a jéggel borított magas hegyvonulatok. A tetőn 2 órát időztem körülbelül, de még akkor sem tudtam betelni a látvánnyal…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése