Tájföld, Koh Phangan, és eső

Csak, hogy változzon, ismét gubanc volt a tájföldi határnál a belépéskor. Beszélgettem több emberrel a vízumokról meg ilyen olyan dolgokról, és mindenki mondta, még olyat nem hallottak, hogy kell egy kifele repülőjegyet felmutatni az érkezéskor. Most meg busszal megyek be, úgy gondoltam, hogy követem a többséget. Igen ám, de a román útlevél egész más törvényekre hallgat. Egész éjszaka utaztunk mire elértük a határt. Gyalog mentünk át, mint mindenki más, mint amikor invázió van. Már a kambodzsai határnál leállítottak. Kérdezték, hogy meddig maradok, és hol van a kifele jegyem tájföldről. Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány, és azt válaszoltam, hogy megvan, le van foglalva, csak elfelejtetem kinyomtatni, a visszaigazolás ott van az e-mail címemen. Hát nem vették be. Visszafordítottak, hogy 50 méterrel tovább van egy net club és nyomtassam ki. Itt jött a bökkenő, mert nem volt amit kinyomtatni, nem foglaltam le semmit. Útnak eredtem a netclub felé, majd gyorsan lefoglaltam egy jegyet Indiába, kinyomtattam és diadalmasan szaladtam vissza a határhoz. A táj határnál nagy ceremóniával, külön sorba állva átengedtek, de már az egész busz népe csak rám várt. A román útlevéllel legtöbbször egyedül vagyok a sorba, csak ezt nem lehet prioritásnak nevezni.

Megérkezve Bangkokba már eső várt bennünket. Gyorsan szálát kerestem majd nekiláttam az indiai vízum intézésének, mert ez lesz a következő cél. Indiai vízumot nem lehet a határnál kérni, hanem előre kell. Ez a vízum került a legtöbbe, idáig mindenik vízum 20 és 30 dollár közt volt, ez meg 100 dollárba kerül. Ha Romániába intéztem volna valamivel olcsóbb lett volna. A következő nap elmentünk a francia és a spanyol ismerőseimmel a régi Táj fővárosba, Ayathuyába. Itt vannak a régi szép templomok. Este már indultam is délnek az egyik szigetre, Koh Phangara, hogy majd a pálmafák alatt, a gyönyörű fehér homokos tengerparton végre kipihenem magam, de előtte elmegyek a híres telehold Bulira. 12 óra buszozás után hajóra szálltunk, majd ismét 4 óra kellet, amíg elértük a szigetet. A hajón leült mellém egy gyerek majd beszélgettünk. Kérdeztük egymást erről-arról, többek közt hogy ki honnan van. Ő kérdezte először, hogy én honnan vagyok. Mondom Magyar vagyok. Azt mondja Magyarország egy szép hely. Ránézek, kérdem, hogy honnan van. Mondja, hogy Magyarországról van ö is. Na, gondoltam, hála az egy fent valónak, hogy még vannak magyarok errefele is. Kiderült, hogy ö itt dolgozik már egy fél éve a szigeten, egyik hotelbe. Most az egyszer szerencsém volt, mert ebben az időszakban kicsit nehéz szállást kapni, mindenki jön a bulira. Általa megismerkedtem egy pár orosz emberrel, akik itt élnek. Az én szállásom tulaja is orosz. Este meg együtt mentünk a bulira.

Az első két nap még nem volt különösebb baj, de utána kezdett esni az eső. Napról napra többet esett, míg a végén el nem állt, éjjel nappal csak zuhog az eső. Egész utazásom alatt arra vártam, hogy majd Tájföldön elmegyek az egyik szigetre és akkor egy hetet nyaralok, tengerpart, napsütés és meg hasonló más finomságok. Ez csődbe ment. Beiratkoztam egy három napos búvár tanfolyamra, a víz alatt aztán teljesen mindegy, hogy esik vagy nem. Avval kezdődött az egész tanfolyam, hogy megnéztünk egy videót. Hogyan kell búvározni. Majd elmentünk a hotel medencéjéhez és kipróbáltuk mi is. Egyszer meg kellet tanulni lélegezni a víz alatt. Majd sorra jöttek a különböző trükkök, szabályok, biztonsági intézkedések. Fél órát voltunk a medencébe, majd szünet és ismét tanulmányozás. Megtanultunk, hogyan kell a nyomáskülönbséget a füledbe kiegyenlíteni, meg ha a szemüvegbe bemegy a víz, mi a teendő. Az egyik leg nehezebb az volt, hogy a víz alatt a medence egyik sarkába leveszed a szemüveget, ugyan úgy lélegzel tovább, - ilyenkor nehezebb, mert az orrodat nem fogja be a szemüveg és ösztönösen ott akarsz lélegezni- elmész a medence másik sarkába, visszateszed a szemüveget.  A nap végén rövid teszt.

A második nap jött a tengerparti búvárkodás. Ez már élesbe ment, 12 méterre a tenger alatt. A víz nem volt a leg tisztább a sok eső miatt, csak 5 v 6 méterre lehetett látni. Ha szereted a természetet, a víz alatt sokkal többet látsz 10 perc alatt, mint az erdőbe sétálva egy órát. Több ezer kis hal körülötted, néha felbukkan egy-egy különleges hal is, színesebbnél színesebbek, kicsik, nagyok (megtaláltam Némót). A korallok meg ugyancsak csodálatosak. Minden féle színűek. 45 percet voltunk a víz alatt, majd egy óra szünet, és ismét 55 perc. Csodálatos volt. Este meg jött a nagy vizsga, mindenből, amit eddig tanultunk. Egy kanadai csajjal vizsgáztunk együtt, ő sem tudott rendesen angolul, én sem, de ketten 93%-ban teljesítettünk. Az egyetemen sosem volt ilyen jó eredményem, igaz ez most jobban érdekelt mint a mikróökonómia. A harmadik nap lett volna az igazi búvárkodás a paradicsomba, nyílt vízen, hajóról, csak a sok eső és rossz idő miatt nem lehetett. Még vártunk két napot, de akkor sem javult a helyzet. Ahhoz hogy megkapjuk a búvár engedélyt, még kétszer merülni kellet. Úgy döntöttünk, hogy ismét a merülünk a tengerparton. Igen de, a víz annyira zavaros volt, egy fél méterre sem lehetett látni. Ez már nem volt annyira jó érzés. Alig látod az oktatót, körülötted mindenhol csak zavaros víz. Volt egy utolsó próba, adtak egy iránytűt, megmondták, hogy melyik irányba kell menni, majd ugyanazon a vonalon vissza, 10 métert. Tapasztalatnak eső osztályú volt a víz. De egyben veszélyes is volt, az áramlatok ide-oda sodortak a víz alatt, és nem láttad a korallokat, aminek nekidob a víz. 10 perc után abba is hagytuk.

Még maradt ezek után két napom a szigeten, amikor már tényleg megszakítás nélkül zuhogott az eső, így sok mindent nem lehetett csinálni. Megvettem a jegyet visszafele, időbe, egyszer életembe. Az indulási nap, amikor felébredtem reggel, kinéztem az ablakon és láttam, hogy nemcsak esik, de még a szél is előkerült. Egyből arra gondoltam, hogy nem is olyan biztos, hogy a hajók közlekednek ilyen időbe. Később kiderült, hogy nem hiába volt aggódásom, aznap nem tudtam elhagyni a szigetet. Minden közlekedés meg van bénulva a környező szigeteken is, se ki se be. Még a repülők se szállnak fel. Van egy nagy komp, ami még jár minden nap, de az már tele volt. A következő napra ígértek nekem jegyet rá.

Miért olyan komplikált nekem bemenni egy országba. És ha már bent vagyok, nem tudom elhagyni. Ujzélandont is csak harmadjára tudtam elhagyni, Indonéziát is körülményesen. Na de ez legyen a legnagyobb probléma, mert ha nem jutok vissza 2 napon belül Bangkokba a vízumom is lejár és a repülőt is lekésem.