Már egész más

Amit elmondtam nekem túl luxus az a hosztel amibe voltam, nem a luxusra vágyom itt, hanem arra hogy minél többet lássak és tapasztaljak. De ezek a haverok nem segítenek engem ebben előre. Akik Angliából, Németországból meg Hollandiából jöttek és szórakozni akarnak, mert megengedhetik maguknak minden este. Nem ez az én világom. Nem ezért jöttem ide.

Reggel felkeltem, összeszedtem a sátorfámat és elhúztam onnan. Nem tudtam, hogy hová megyek, csak azt tudtam, hogy olcsóbb és barátságosabb szállás kell nekem. Láttam egy, kívülről elég réginek tűnő, kis Backpacker hosztelt. Gondoltam szerencsét próbálok. Egy maori volt a recepciónál, és már egész másként szólt hozzám. Érdekes módon mindenhol én vagyok az első Magyar ember, akivel találkoznak. Még a buszsofőr se találkozott magyarral.  Pedig ha tudnák, hogy igazából Székely vagyok…

Eddig mindig elmondták mikor ideadták a kulcsot, hogy „második emelet, balra és 3.ajtó jobbra”. Most ez a gyerek vidáman körbevezetett, megmutatott mindent, de azt látni kellett volna, hogy hogyan. Mint amikor egy kisgyerek ajándékot kap, és rögtön rohan, fülig érő mosollyal az arcán, hogy elújságolja az édesanyának. Így sikerült, hogy a 23 dolláros szobát 20 dollárért kaptam meg. Normális esetben 23 dollár, de aki BBC tag (valamilyen Backpacker egyesület tagja) annak 20 dollár. Én természetesen nem vagyok az, de a portás egyet kacsintott és azt mondta, hogy ő látja rajtam, hogy én az vagyok. Ennek én sem ellenkeztem.

Itt a szobába újra ismerkedés, elején kicsit félénken mentem mindig be egy szobába, ahol még 5 más ember van, de most már egyenesen tetszik. Itt találkoztam két kínaival, egy dél-kóreaival, egy német (olyan nincs, hogy német ne legyenek valahol), és egy indiai gyerekkel. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni Indiába is, erre felajánlotta, hogy elmondja hová menjek, mit érdemes ott megnézni. Más, amikor egy Indiai mondja el a látnivalókat Indiáról. 

Első gulyásom (tokányom) Újzélandon

Másnap reggel elindultunk a busszal a forró fürdőre, aztán rövid időre megálltunk abba a városba ahol a Gyűrűk Ura filmet forgatták, Habbitonba. Nemsokára megérkeztünk Rotoruánba. A szállás egy luxus ahhoz képest, milyenbe voltam idáig. Nyolc személy van egy szobába a fürdő meg a WC is bent van és az udvaron an egy kisebb úszómedence.A luxust meg is kell ám fizetni, így a leg első dolgom az volt, hogy gyorsan más párna után nézzek. Az árak egész Újzélandon 19 és 29 Újzélandi dollár közt változik, a szolgáltatás függvényében.

Itt ismertem meg egy hollandi gyereket, mikor meghallotta, hogy magyar vagyok, rögtön azt ajánlotta, estére vásároljunk be közösen és főzzünk gulyást. Ezt nekem sem kellett többször ismételni. Lett volna egy másik program, amire be lehetett fizetni, és elvittek volna egy helyre ahol a Maori szokást nézhettük volna meg, utána meg Maori kaja. Mi inkább bevásároltunk, kérdezte tőlem, hogy mi kell bele, mondtam, hogy hús. És más semmi kérdezte, mondtam fűszeren kívül semmi. Mikor felvágtuk a húst, beleteszem  a lábasba, megfűszereztem és láttam hogy valami nincs rendjén. Innen valami hiányzik. Itt hogy lesz szép piros meg honnan lesz zacc? Akkor esett le, hogy a leges legfontosabbat elfelejtettem, HAGYMA. Utána jutott eszembe, hogy az égvilágon minden ételbe hagyma jár, anélkül nem lehet jót főzni, mondjuk a madártejbe nem fontos. Gyorsan elszaladtam hagymáért.

A konyhába még volt 4 személy, kanadai és olasz gyerek, meg egy német és egy svéd csaj. Az olasz mikor megtudta, hogy magyar meg gulyás felkapta a fejét és mondta hogy ö ott tanult Budapesten, annyit mondott még, hogy Pálinka. A kanadai is ismerte a Pálinka szót, és a holland se ellenkezett neki az Sziget fesztivál óta. Nekem nem volt más választásom, elővetem Nuska által felcsomagolt üveget, és tartalmából kiporcióztam egy-egy adagot. Erre még jobban fokozódott a hangulat, Már azt is tudták, hogy EGÉSZSÉGEDRE.  Minden esetre jól esett a vacsora, és ízlett a Hollandnak is. A csapat többi része visszajött estére, mi kíváncsian érdeklődtünk, hogy miről maradtunk le. Elmesélték, amit láttak, és azt is, hogy a kaja nem volt az épp igazi. Mi meg csak kuncogtunk a markunkba. Megbeszéltük, hogy másnap holland specialitás lesz a fő fogás. Hüt ptot (Has szalonna, krumpli, sárgarépa, hagyma)

Nem tudok lépést tartani ezekkel az emberekkel. Találkoztunk még egy német gyerekkel Brémábol aki sörrel kopogtatott az ajtón. Utána meg nem mondhattam, hogy bocsi fiuk de en ma nem megyek sehová, így beültünk egy másik italra. Nem lennek képes egy italért kútba ugrani, de a társaság véget sok mindent megtesz az ember csak, hogy ne legyen egyedül. De ez nem nekem való.

Hot Water Bay, és Whitianga

Ez volt az volt az első állomás, miután felültem a Kiwi Experience nevű buszra Aucklanden. Aznap reggel esett az eső, így indultunk várost nézni. Mielőtt a busz kiment volna a városból tett egy kört, és felvitt a már számomra ismert Mt Eden vulkánra, onnan majd elindultunk délre, Whitianga felé. A buszsofőr egy igazi újzélandi, maori – azért „igazi” mert sokan vannak, akik ugyan itt születtek, de az ősük bevándorló volt és mégis kiwi-nek tartja magát-, és maori nyelven szólalt meg. A buszba mindenki csak pislogott, mintha csodát láttunk/hallottunk volna. Aztán áttért az angolra, én még mindig csak pislogtam. Az én szürkeállományom nehezebben fejtették meg a szavak értelmét, de végül sikerült. A Maori népet nem nehéz megkülönböztetni a többi más bevándorlótól, bőrük inkább vörös mint barna és akiket eddig láttam az meglehetősen kövér, vagy nagydarab. A tetoválás is jellemző rájuk.

Lassan megtekinthettem a természet oldalát is e kontinensnek, ami nagyon sokszínű és csodálatra méltó. Az alacsony fennsíkon eléggé száraz és kevesebb a növényzet. A dombok, hegyek közeledtével, az egzotikus növények mint a pálma és más déli növény, nem tűnek el hanem a többi növénnyel együtt sűrűsödnek. Rengeteg az olyan fa, növény, amit még nem láttam.  Itt ahol erdő van, ott tényleg erdő van. Erről jut eszembe mikor 11.osztály végén praktikáztunk, akkor már volt köze a szakmánkhoz, nem mint előző alkalommal, hogy elektró szakosokként rozsdás vasat csiszoltunk amiből majd székeket „próbáltunk” készíteni. Volt egy tanár, érdes, vastag, száraz volt a tenyerén a bőr. Megmutatta, hogy mit nem szabad tenni, bedugott két szeget a csatlakozóba és azt mondta, hogy itt tényleg van áram. Csak ennek most semmi köze az egészhez és nem ide tartozik. Szóval itt nem úgy van, hogy kimegyek az erdőbe gombát szedni. Az otthoni gombás, kissebségben élő nép, aki nem a napon barnult, itt még többet kellene  lopjon a megélhetésért. Annyira sűrű a növényzet, hogy onnan még egy fűszál sem hiányzik.

Megnéztük a Hot Water Bay-t (forró vizű strand), amit úgy lehet elképzelni, hogy a tengerpart alatt van egy 170 C fokos víz, és ez egy kis területen a felszínre szivárog. Annyira forró a homok ott, hogy nem lehet egy helyben állni. Délután volt mire megérkeztünk, és nem próbálhattuk ki csak következő nap korán reggel. Ez azért, mert délután nagyobb a vízállás és 1.5 m mélyen van ez a terület.

  

Elején örültem, hogy végre megkezdem a körutat, de aztán egyre olyan érzésem volt mintha egy jól megszervezett kirándulásra fizettem volna be. Megmondják, hogy hol vásárolj be, majd elmentünk turista kedvelt helyekre, ahol megadták, hogy ennyi meg ennyi idő szétnézni. Ez egy kicsit letört, valahogy nem így képzeltem el a szabadságot. Persze bárhol leszállhatsz a buszról, csak utána nem mindenhonnan van lehetőség tovább jutni busszal vagy bármi mással. Majd kitalálok valamit. Az este Whitiangába már jobban alakult, összerázódott a csapat, ami francia, singapori, thaiwani, holland és angol emberekből állt és társas játékot játszottunk. 

Döntöttem

Azt hiszem az lesz a legjobb megoldás, hogy ha veszek egy hop on hop off buszjegyet és úgy ismerkedek meg a föld legújabb kontinensével. Egyrészt azért mert nem találtam még senki olyan embert, akivel együtt autót bérelni vagy venni tudnék. Másrészt meg, ha busszal megy az ember sokkal több embert ismer meg mint ha autóval menne, mert akkor elkülöníted magad a többi utazótól. Az egyik busztársaság nevére különösen felfigyeltem, MagicBus-nak hívják. Ezt a nevet vagy az egyik kedvenc filmemből, az „Into To The Wild-ból” inspirálták, vagy fordítva, a film inspirálta a nevet innen, amit kevésbé hiszek.  Ez a film egyben a mentorom is volt, ha jól emlékszem már ötször néztem meg. Találtam egy másik társaságot ami egy jó ajánlattal szolgált, így a spórolás érdekében nem a MagicBust választottam.

Vissza akartam menni a régi szobába ahol Beni is volt, mert az 4 dollárral olcsóbb, de már foglalt volt az a szoba ismét, annak ellenére, hogy azelőtt már lefoglaltam, így a kezembe nyomtak egy nyolcadik emeleti kulcsot. Érdekes itt a fürdő, egy elég kis helyiség nagy ablakkal. Kicsit fura érzés mikor ülsz a WC-n, balról melletted a nagy ablak, és közbe bámulod a várost. Tehát új szoba, ismét új emberek. Azon lepődtem meg, hogy nemcsak fiuk, hanem sok lány is utazik egyedül. Itt találkoztam egy 35 éves angliai lánnyal, aki 11 éve utazik. Elmesélte, hogy hol járt, hát Európán kívül nem sok ország van ahol még nem volt. Egyébként ebbe a hostelbe leginkább dél-Amerikaian vannak, argentínai, bolíviai, chilei és uruguayi, minden szobába legalább 3. Még a személyzet is onnan való.

A természet nem változik, csak folyamatosan ismétli önmagát. Ez még sok mindenre vonatkozik, amire most nem akarok kitérni. Kolozsváron az első évet, 2005-ben úgy kezdtem, hogy nem volt mosógép, így kézzel kellett kimosni egyes ruhadarabokat, másokat meg hazavinni. Akkor azt mondtam, hogy többet nem akarok kézzel mosni, most meg ismét arra jutottam, minthogy 5 dollárt fizessek érte.

Emlékszem mikor kis gyerek voltam még, - igaz most is csak a méretben változtam (nemrég Éva nővéremmel mikor beszéltem azt mondtam neki véletlenül, hogy én már felnőtt gyerek vagyok)- Édesanyám odaállított kézzel mosni. Én meg mennyire fel voltam háborodva, hogy nekem minek kell kézzel mossak, apu se mos akkor nekem minek kell. Erre azt csak annyit mondott, azért hogy tanuld meg. Akkor nem esett jól, de most mennyire hálás vagyok neki, hogy megtanított erre eés még sok más dologra amit abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy értelmetlen. De most már tudom, hogy ha az ember minél több dologhoz ért az csak könnyíti az életet.

Mindenütt jó, de a legjobb máshol

És mennyire igaz ez a szólás. Ezt még az egyetemi évek alatt hallottam, amikor úgy döntöttünk avval a kevés magyar srác csoporttársakkal, hogy a spanyol kurzus helyett jobb lesz nekünk, ha elmegyünk egy meleg kocsmába és inkább elbeszélgetünk egy–egy sör mellett az élet nagy dolgairól, mert az hamarabb meglátszik rajtunk. Ugyanis ez ritka eset volt, hogy összegyűlt a mi 4es bandánk. Akkor meséltem nekik az én tervemről, mire az egyik megjegyezte, hogy „mindenütt jó, de legjobb máshol”. Még csak pár napja vagyok itt és már azon töröm a fejem, hová mehetnek tovább.

Pénteken, mint szinte minden nap, információ nyomába eredtem, ezúttal egyedül, mert a svájci barátomnak dolga akadt. Csak tép-láboltam ki a holsztelből, végig a híres Queen Street-en, be a könyvtárba. Amióta itt vagyok annyira könyvtárba járó típus lettem, sokkal többet vagyok ott, mint az egyetemi évek alatt összesen. Na de ne essünk tévedésbe, mert nem a könyvek végett, csak egyszerűen ott van ingyenes net. Addig sétáltam oda-vissza ezen a szakaszon, míg összefutottam az izraeli lánnyal, Noával a szállás előtt. Szót váltottunk és mondta, hogy a Mt Eden vulkán felé igyekszik. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani. Mondtam neki, hogy most épp unatkozással töltöm az időm, de még épp belefér.

Így elindultunk nemsokára,  Auckland központjától  kb 40 perc gyalog. Beszélgettünk, inkább ő, én csak próbáltam, de csak megértettük egymást. Ez a vulkán kúp, szinte Auckland közepében van, a tetejéről meg gyönyörű kilátás van körbe az egész városra. Visszafele meg elmentünk vacsorát vásárolni, én vissza kellett mennyek a szállásra mert lejárt a foglalásom. A recepciónál mondták, hogy bocsánat de már abba a szobába nincs hely mert lefoglalták, csak egy másik szobába ami ugyan akkora csak 2 aggyal kevesebb van és 4 dollárral többe kerül. Hát nem volt más választás reggel felkelni check out, check in a másik szobába, és ismerkedés új emberekkel, akik épp akkor ébredeztek. Itt volt egy kanadai meg egy Düsseldorfi gyerek, akikkel megismerkedtem és elmentünk a strandra. Inkább úgy nézet k ia strand mint egy nagyobb kacsaúsztató. Rajtunk kívül voltak öten Mint később kiderült, a német gyerek ejtőernyő, meg bázisugró oktató (aki nem tudja, a bázisugrás az az amikor felmész egy magas épület tetejére, leugrasz és amikor úgy érzed, hogy elég közel vagy a földhöz, knyítod az ejtőernyőt). Épp egy ilyen havert szerettem volna mindig, csak sajnos nem egyeznek a terveink.

Visszaértünk délutánra a hostelhoz, lemostam magamról a sót és lementem a lounge terembe, megnézni mit csinálnak a világ emberei. Itt nemsokára megjelent Beni barátom is, aki készült a Karácsonyi parkba egy kisebb csapattal. Én is csatlakoztam közéjük, így lett teljes a csapat, mert különben mire menne egy chilei, egy svájci, egy ujzélandi csávó, meg egy holland lány egy székely nélkül?

 Ez egy hatalmas park volt, ahová az emberek magukkal vitték a kis picknick szettet, és falatoztak. A színpadon különböző koncertek. Megvártuk amíg a nagy karácsonyfán meggyújtották az égőket, aztán úgy döntöttünk, hogy ami előtt a tömeg elindul, már csak bottal üthessék  a nyomunkat. Ekkor született meg bennem a nagy ötlet, hogy a vulkán dombra most lenne az igazán érdemes elmenni es lenézni a varosra. Így is tettünk, Beni, a holland Anne meg én elindultunk. Mire felértünk a közepére, észrevettük, hogy a város felett valami fényhalmaz húzódik el, ott ahol a karácsonyi park volt. Hármunk tudását összegezve ez volt a Mikulás a szarvas szánon.( Valami héliumos dolog lehetett). Olyan szép látvány volt, hogy ez erőt adott a maradék fél út megtételére. Amire felérünk alig vetettünk néhány pillantást a városra akkor kezdődött a tűzijáték. Nagyon gyönyörű volt onnan fentről a látvány, annyira megpuhította a lelkünket, hogy alig bírtunk a végen hazamenni, elég hosszú séta volt.