És mennyire igaz ez a szólás. Ezt még az egyetemi évek alatt hallottam, amikor úgy döntöttünk avval a kevés magyar srác csoporttársakkal, hogy a spanyol kurzus helyett jobb lesz nekünk, ha elmegyünk egy meleg kocsmába és inkább elbeszélgetünk egy–egy sör mellett az élet nagy dolgairól, mert az hamarabb meglátszik rajtunk. Ugyanis ez ritka eset volt, hogy összegyűlt a mi 4es bandánk. Akkor meséltem nekik az én tervemről, mire az egyik megjegyezte, hogy „mindenütt jó, de legjobb máshol”. Még csak pár napja vagyok itt és már azon töröm a fejem, hová mehetnek tovább.
Pénteken, mint szinte minden nap, információ nyomába eredtem, ezúttal egyedül, mert a svájci barátomnak dolga akadt. Csak tép-láboltam ki a holsztelből, végig a híres Queen Street-en, be a könyvtárba. Amióta itt vagyok annyira könyvtárba járó típus lettem, sokkal többet vagyok ott, mint az egyetemi évek alatt összesen. Na de ne essünk tévedésbe, mert nem a könyvek végett, csak egyszerűen ott van ingyenes net. Addig sétáltam oda-vissza ezen a szakaszon, míg összefutottam az izraeli lánnyal, Noával a szállás előtt. Szót váltottunk és mondta, hogy a Mt Eden vulkán felé igyekszik. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani. Mondtam neki, hogy most épp unatkozással töltöm az időm, de még épp belefér.
Így elindultunk nemsokára, Auckland központjától kb 40 perc gyalog. Beszélgettünk, inkább ő, én csak próbáltam, de csak megértettük egymást. Ez a vulkán kúp, szinte Auckland közepében van, a tetejéről meg gyönyörű kilátás van körbe az egész városra. Visszafele meg elmentünk vacsorát vásárolni, én vissza kellett mennyek a szállásra mert lejárt a foglalásom. A recepciónál mondták, hogy bocsánat de már abba a szobába nincs hely mert lefoglalták, csak egy másik szobába ami ugyan akkora csak 2 aggyal kevesebb van és 4 dollárral többe kerül. Hát nem volt más választás reggel felkelni check out, check in a másik szobába, és ismerkedés új emberekkel, akik épp akkor ébredeztek. Itt volt egy kanadai meg egy Düsseldorfi gyerek, akikkel megismerkedtem és elmentünk a strandra. Inkább úgy nézet k ia strand mint egy nagyobb kacsaúsztató. Rajtunk kívül voltak öten Mint később kiderült, a német gyerek ejtőernyő, meg bázisugró oktató (aki nem tudja, a bázisugrás az az amikor felmész egy magas épület tetejére, leugrasz és amikor úgy érzed, hogy elég közel vagy a földhöz, knyítod az ejtőernyőt). Épp egy ilyen havert szerettem volna mindig, csak sajnos nem egyeznek a terveink.
Visszaértünk délutánra a hostelhoz, lemostam magamról a sót és lementem a lounge terembe, megnézni mit csinálnak a világ emberei. Itt nemsokára megjelent Beni barátom is, aki készült a Karácsonyi parkba egy kisebb csapattal. Én is csatlakoztam közéjük, így lett teljes a csapat, mert különben mire menne egy chilei, egy svájci, egy ujzélandi csávó, meg egy holland lány egy székely nélkül?
Ez egy hatalmas park volt, ahová az emberek magukkal vitték a kis picknick szettet, és falatoztak. A színpadon különböző koncertek. Megvártuk amíg a nagy karácsonyfán meggyújtották az égőket, aztán úgy döntöttünk, hogy ami előtt a tömeg elindul, már csak bottal üthessék a nyomunkat. Ekkor született meg bennem a nagy ötlet, hogy a vulkán dombra most lenne az igazán érdemes elmenni es lenézni a varosra. Így is tettünk, Beni, a holland Anne meg én elindultunk. Mire felértünk a közepére, észrevettük, hogy a város felett valami fényhalmaz húzódik el, ott ahol a karácsonyi park volt. Hármunk tudását összegezve ez volt a Mikulás a szarvas szánon.( Valami héliumos dolog lehetett). Olyan szép látvány volt, hogy ez erőt adott a maradék fél út megtételére. Amire felérünk alig vetettünk néhány pillantást a városra akkor kezdődött a tűzijáték. Nagyon gyönyörű volt onnan fentről a látvány, annyira megpuhította a lelkünket, hogy alig bírtunk a végen hazamenni, elég hosszú séta volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése