Ez volt az volt az első állomás, miután felültem a Kiwi Experience nevű buszra Aucklanden. Aznap reggel esett az eső, így indultunk várost nézni. Mielőtt a busz kiment volna a városból tett egy kört, és felvitt a már számomra ismert Mt Eden vulkánra, onnan majd elindultunk délre, Whitianga felé. A buszsofőr egy igazi újzélandi, maori – azért „igazi” mert sokan vannak, akik ugyan itt születtek, de az ősük bevándorló volt és mégis kiwi-nek tartja magát-, és maori nyelven szólalt meg. A buszba mindenki csak pislogott, mintha csodát láttunk/hallottunk volna. Aztán áttért az angolra, én még mindig csak pislogtam. Az én szürkeállományom nehezebben fejtették meg a szavak értelmét, de végül sikerült. A Maori népet nem nehéz megkülönböztetni a többi más bevándorlótól, bőrük inkább vörös mint barna és akiket eddig láttam az meglehetősen kövér, vagy nagydarab. A tetoválás is jellemző rájuk.
Lassan megtekinthettem a természet oldalát is e kontinensnek, ami nagyon sokszínű és csodálatra méltó. Az alacsony fennsíkon eléggé száraz és kevesebb a növényzet. A dombok, hegyek közeledtével, az egzotikus növények mint a pálma és más déli növény, nem tűnek el hanem a többi növénnyel együtt sűrűsödnek. Rengeteg az olyan fa, növény, amit még nem láttam. Itt ahol erdő van, ott tényleg erdő van. Erről jut eszembe mikor 11.osztály végén praktikáztunk, akkor már volt köze a szakmánkhoz, nem mint előző alkalommal, hogy elektró szakosokként rozsdás vasat csiszoltunk amiből majd székeket „próbáltunk” készíteni. Volt egy tanár, érdes, vastag, száraz volt a tenyerén a bőr. Megmutatta, hogy mit nem szabad tenni, bedugott két szeget a csatlakozóba és azt mondta, hogy itt tényleg van áram. Csak ennek most semmi köze az egészhez és nem ide tartozik. Szóval itt nem úgy van, hogy kimegyek az erdőbe gombát szedni. Az otthoni gombás, kissebségben élő nép, aki nem a napon barnult, itt még többet kellene lopjon a megélhetésért. Annyira sűrű a növényzet, hogy onnan még egy fűszál sem hiányzik.
Megnéztük a Hot Water Bay-t (forró vizű strand), amit úgy lehet elképzelni, hogy a tengerpart alatt van egy 170 C fokos víz, és ez egy kis területen a felszínre szivárog. Annyira forró a homok ott, hogy nem lehet egy helyben állni. Délután volt mire megérkeztünk, és nem próbálhattuk ki csak következő nap korán reggel. Ez azért, mert délután nagyobb a vízállás és 1.5 m mélyen van ez a terület.
Elején örültem, hogy végre megkezdem a körutat, de aztán egyre olyan érzésem volt mintha egy jól megszervezett kirándulásra fizettem volna be. Megmondják, hogy hol vásárolj be, majd elmentünk turista kedvelt helyekre, ahol megadták, hogy ennyi meg ennyi idő szétnézni. Ez egy kicsit letört, valahogy nem így képzeltem el a szabadságot. Persze bárhol leszállhatsz a buszról, csak utána nem mindenhonnan van lehetőség tovább jutni busszal vagy bármi mással. Majd kitalálok valamit. Az este Whitiangába már jobban alakult, összerázódott a csapat, ami francia, singapori, thaiwani, holland és angol emberekből állt és társas játékot játszottunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése