Már egész más

Amit elmondtam nekem túl luxus az a hosztel amibe voltam, nem a luxusra vágyom itt, hanem arra hogy minél többet lássak és tapasztaljak. De ezek a haverok nem segítenek engem ebben előre. Akik Angliából, Németországból meg Hollandiából jöttek és szórakozni akarnak, mert megengedhetik maguknak minden este. Nem ez az én világom. Nem ezért jöttem ide.

Reggel felkeltem, összeszedtem a sátorfámat és elhúztam onnan. Nem tudtam, hogy hová megyek, csak azt tudtam, hogy olcsóbb és barátságosabb szállás kell nekem. Láttam egy, kívülről elég réginek tűnő, kis Backpacker hosztelt. Gondoltam szerencsét próbálok. Egy maori volt a recepciónál, és már egész másként szólt hozzám. Érdekes módon mindenhol én vagyok az első Magyar ember, akivel találkoznak. Még a buszsofőr se találkozott magyarral.  Pedig ha tudnák, hogy igazából Székely vagyok…

Eddig mindig elmondták mikor ideadták a kulcsot, hogy „második emelet, balra és 3.ajtó jobbra”. Most ez a gyerek vidáman körbevezetett, megmutatott mindent, de azt látni kellett volna, hogy hogyan. Mint amikor egy kisgyerek ajándékot kap, és rögtön rohan, fülig érő mosollyal az arcán, hogy elújságolja az édesanyának. Így sikerült, hogy a 23 dolláros szobát 20 dollárért kaptam meg. Normális esetben 23 dollár, de aki BBC tag (valamilyen Backpacker egyesület tagja) annak 20 dollár. Én természetesen nem vagyok az, de a portás egyet kacsintott és azt mondta, hogy ő látja rajtam, hogy én az vagyok. Ennek én sem ellenkeztem.

Itt a szobába újra ismerkedés, elején kicsit félénken mentem mindig be egy szobába, ahol még 5 más ember van, de most már egyenesen tetszik. Itt találkoztam két kínaival, egy dél-kóreaival, egy német (olyan nincs, hogy német ne legyenek valahol), és egy indiai gyerekkel. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni Indiába is, erre felajánlotta, hogy elmondja hová menjek, mit érdemes ott megnézni. Más, amikor egy Indiai mondja el a látnivalókat Indiáról.