Most már épen eleget voltam egy helyen, ideje lenne valamihez kezdeni, mert még nagy a sziget és egyre kevesebb az idő. Újabb ismerősökre tettünk szert, ezúttal két Izraeli csajra. Autót akartak bérelni, felmenni északra a Farewell Split nevű helyre, aztán vissza délre. Mivel nekem még volt egy pár napom a busz indulásáig, gondoltam elmegyek velük. Kempingezni akartak és az autóba aludni. Pont ez az amit akarta itt Újzélandon, elmenni szebbnél szebb helyekre, a semmi közepén sátrat verni, majd másnap tovább állni. Ott alszol ahol az este utólér, ott tisztálkodsz, ahol éppen tudsz, stb. Az eredeti terv az volt, hogy egy nap ott alszunk a tengerparton, majd másnap vissza és én folytathatom az utam a busszal. Na de semmi sem úgy alakul, ahogy azt az ember eltervezi. Már akkor elromlott az egész, amikor a Brazil gyerek csatlakozott hozzánk. Igazi városi gyerek volt, amire utólag jöttem rá. Indulás előtt elmentünk beszerezni egy pár dolgot amire „esetleg” szükség lehet. A brazil kezdte sorolni, hogy mikre lesz szükség, a gázmelegítőtől elkezdve a poharak, edények, evőeszközökig, meg minden apróságig, ami a luxus kempinghez szükséges. Nekem már ekkor felment a cukrom. Felét le is beszéltem, de még akkor is sok mindent vásároltunk. Kevés volt az arány, egy székelyre három más nemzet jutott. Ha ökölre került volna sor, az még simán belefért volna. A végén még azt is sikeresen megbeszélte a brazil Daniel, hogy az autó bérlésébe is pótolhassunk. A gyerek egyáltalán nem volt nekem örömömre. Csak az én kiadásaimat növelte, holott én a spórolás érdekébe csatlakoztam.
Végül célba értünk, én egy kissé keserű szájízzel, de azért próbáltam örömet lelni a már ismert természetben. Itt egy régi ismerőssel futottam össze, akit még valamikor Rotoruába ismertem meg. Egy bandával sétáltunk aztán a „Kiwi madár csőrén” és csodáltuk a tájat. Mire visszaértünk az autóhoz, már sötét volt, tiszta égbolt, telehold. Nekiláttunk a vacsorának, ami úgy nézett ki, hogy a gázmelegítőn megfőzött makaróni, (tészta) majd paradicsomszósszal fogyasztottuk. Nekem valahogy nem volt meg az a hangulata, amit vártam egy holdfényes, csillagokkal tarkított esti vacsorától. Ha nem rakhatok tüzet és nem süthetek mellette szalonnát, az nem is kemping nekem. Nem is beszélve a vöröshagymáról és az édesanyám készítette sajt meg házikenyérről. De a hozzávalók hiányába, amilyen gyorsan ez eszembe jutott olyan gyorsan próbáltam elfelejteni, és örülni a hús nélküli makaróninak.
Egy fa alá vetettem meg az ágyam a szabad ég alatt, hogy láthassam egész éjjel a csillagokat. Ez igazán tetszett, így lenne jó utazni egész Újzélandon nem busszal és hosztelekbe. Csak ehhez megfelelő barát kell, amit itt nem biztos, hogy egy pár nap alatt talál az ember. Ezekkel nem lehetett zöldágra vergődni, nem úgy gondolkoznak, mint egy székely. A legtöbb utazónak itt a pénz nem számit, az a legkevesebb, ami meghatározza az utazásukat. Mondjuk ez velem is így van, a pénz a legkevesebb.
A gyönyörű, csillagos égboltba még sokáig legeltetem szemeim, aztán elaludtam. Az utolsó kép, amire emlékszem az volt, hogy északról felhők közelednek, de már nem sokat törődtem vele, elaludtam. Reggel azt hittem először, hogy bepisiltem, mikor a vizes hálózsákot jobban magamra akartam húzni. Hamar rájöttem, hogy ez nem igaz, hanem zuhog az eső. Olyan gyorsam még életemben nem szedtem össze magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése