Miután már minden ismerősöm elhagyta Nelsont, az én fogam is helyrejött. Remélem, most mér többet nem „kutyálja” meg magát. Nekem még maradnom kellett, míg a felírt gyógyszer elér. Utána meg nem volt semmi baj a fogammal, és egészséges embernek nincs mit keressen az orvosnál. Igazság szerint vissza kellett volna mennem, de nem tettem. Gondoltam, hogy most már eleget „posztítottam” a levegőt egy helyen, ideje lenne tovább állni. Felhívtam a buszt, és közölték velem szerdai nap, hogy a következő héten, kedden van legközelebb hely . Na mondom ez akkor pont talál engem, legalább megdöntöm a rekordom. Ennyit egy helyen még nem töltöttem. Azt már megtanultam rég, hogy semmi sem történik hiába. Ha az adott helyzet az adott pillanatban kedvezőtlennek tűnik, annak oka van, és el kell fogadni. Még van valami, amit mindig észbe tartok. Ha rossz napod van, valami nem működik, vagy éppen a fogad fáj, mint az én helyzetembe, elmúlik. Semmi sem tart örökké. Minden elmúlik. Ég a szép napok, a boldogság is elmúlik. Ha ma nincs mit megegyél, holnap vár rád egy új nap, új lehetőség, mindent megváltoztathatsz. Így nem idegesítettem magam még egy „szikrát” sem, hagytam magam úszni az árral.
A napi tevékenységek közepette új barátokra tettem szert. Az első dolog, ami még az elején feltűnt, az egy zöld busz volt a Hostel udvarán. Ennek a busznak az volt a rendeltetése, hogy emberek bemennek, leülnek társas játékot játszani, sörözni, meg megosztani egymással a megélt élményeket. Egy kedvenc filmemre emlékeztetett, az Into the Wild-ra. Pár nappal később egy amerikai gyerekkel kezdtem beszélgetni. Az USA-ból van, és pont úgy néz ki, mint az „Into the wild” főszereplője, jobban mondva, mint az egyetemista, akiről a sztori készült. . Ugyanolyan kockás inget viselt egész idő alatt, mint a főszereplő. Amikor ezeket megláttam nem jött, hogy higgyem. Ilyen egybeesés nincs, vagy ezek szerint mégis? Meg is kértem, hogy készíthessek vele egy közös képet, mert…és elmeséltem, hogy miért. Mondta, hogy nem én vagyok az első, már sokan kértek közös képet. Aki nem tudja, a film arról szól, hogy egy egyetemista miután befejezte az egyetemet Amerikába, jeles diplomával, fogott egy hátizsákot, és 2 évig pénz nélkül járta Amerikát, míg végül elment Alaszkába. Ott töltött 3 hónapot egyedül a vadonba.
Egyik este filmet néztem a TV terembe, mikor a tajvani csaj frissen sült keksszel kínált. Szinte olyan vol,t mint az Anna nővéremé, amit még mikulás előtt sütött, és felpakolt nekem a nagy útra, amit majd az újzélandi határnál igen fájó szívvel el kellet dobjak. Egy tál süteménnyel jött és osztotta szét. Senki nem mondott nemet. Ezek után vele és egy brazil gyerekkel folytattam tovább a várossal és környezetével való ismerkedést. Egy tengerparti séta és beszélgetés után kiderült, hogy mindketten ugyan úgy gondolkoznak, mint én, ugyan olyan az az elképzelésük a világról, mint nekem. Ugyanabba a dolgokba hisznek, mint én. Mindenikünknek teljesen más vallása volt, egyik Buddhista, másik meg valami új vallási mozgalom tagja. Már sok emberrel beszélgettem vallásról, életfelfogásról, de mindenik vallásnak ugyanaz az alapja. Csak éppen másként van fogalmazva. Mindenik vallás arra tanít, hogy higgyél valamiben, az mindegy hogy mi az csak higgyél benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése