Egy másik alkalommal, ugyan csak a francia ismerőssel és a svájci kollégákkal elmentünk a sziget északi felére, mai úgy néz ki a térképen, mint a kivi madár. Hosszú kanyaros út vezetett el odáig, fel az egyik hegyre, le onnan, át a másikra. A hullámvasút emellett nyíl egyenes magyarországi autópálya. Itt volt nem olyan rég, amikor a bálnák a part közeléhez úsztak, jött az apály és itt maradtak. A turisták locsolták vízzel a több mint száz tonnás állatokat, míg jött a dagály. Itt is nagyon hosszú és széles a part. Szinte kilométert lehet sétálni befele. Kint a tengerparton meg magas fenyőfák húzódnak végig. Tovább haladva egy kb. másfél kilométer széles, 25 kilométer hosszú szárazföld nyúlik be a Tasmán tengerbe. Ez a legszebb, amit idáig láttam. A fehér homokdombok, aminek felszínét a nap szürkére perzsel. A szüntelen szél felölel belőle, továbbviszi, majd ismét felölel egy adagot, ismét tovább viszi, barázdaszerű hullámos árkokat hagyva maga után. Mikor megláttam arra gondoltam, hogy pont ez az, amit keresek, ilyesmit akartam itt látni, amit nem lehet semmi máshoz hasonlítani, amiről egyből Újzéland jut eszembe. Csak egy volt a baj. Senkinek nem tudtam elmondani a gondolataimat. Nem értették volna meg. Mert mikor megláttam, arra gondoltam, mint székely, mennyi vakolnivaló, simítanivaló homok lenne itt. De ezt ezek az emberek úgysem értették volna meg.
Átmentünk a keleti partról a nyugatira, kb. egy fél óra kellett és itt szép tiszta víz fogadott minket. Annyira hideg volt, hogy a jegesmedve kétszer gondolná meg, hogy belemenjen vagy se. De mi nem gondolkodtunk sokat, egyből belerohantunk. Sokáig nem élveztük a nagy hullámokat, de jól esett a hideg víz, főleg miután kijöttünk belőle.
Az úton visszafele meg cipőt próbáltam, de nem talált egyik sem. Az egyik helységbe a kerítésre mindenki felakaszthatta az elhasznált, vagy éppen fölösleges cipőét. Nekem sajnos nem olt még a lábamon sem, nem hogy hozzájáruljak a gyűjteményhez. Útközbe elfáradt a sofőrünk, mert az oda út volt 160 kilométer. Visszafele megkérdezte, hogy nem akarok-e vezetni. Mondtam, hogy semmi gond, mert én már jártas vagyok itt ebben, már vezettem itt Újzélandon, de csak háztartást. Arra gondoltam, hogy épp annyira balkezes nem vagyok, hogy jobbról ne tudnék vezetni, amúgy sem én vagyok az első, aki nem jobbról szerezte meg jogosítványt. A városközt mindig arra fordultam be, amerre otthon nem szabad. Így nem is volt probléma. Bejött a stratégiám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése