Van egy közmondás, hogy „Megfogta az isten lábát”. Ezt álltalába akkor használják, amikor valakinek jól megy sora. Hasonló helyzetbe vagyok most én is, mivel egyik üzletbe rátaláltam a frissen sült csirkére. Ez csak így simán nem jelent semmit, de miután már 2 hete azon lobbizok, hogy mit egyek, mikor, és mennyit, ahhoz hogy én is jóllakjak, de a pénztárcám se veszítsen sokat az eredeti vastagságából. Mert bizony még messze van, mire hazaérek. Ami különlegessé teszi az én fél csirkémet az az, hogy a napi kajára szánt összeg felébe kerül. Ez azt jelenti, ha az összegből kivonjuk a csirke árát, elosztjuk hárommal, a maradékot négyzetre emeljük, hozzáadjuk a kapott összeghez, kivonjuk belőle a tegnapelőtti dátumot, leegyszerűsítjük, hozzáadunk hatot, akkor kijön, hogy még egy csirkét tudok venni a napi kajára szánt pénzemből. Ezt már az elején is tudhattuk, de ez most nem számit, így látszik legalább, hogy nem hiába végeztem el az egyetemet. Szóval bevásároltam a fél csirkéből, pont egy felet, hazamentem és nekiláttam a „királyi” lakomának. Mikor elfogyasztottam, volt még a táskámba Nutella, mert anélkül nem indulok meg sehová. Megkentem egy pár szelet kenyeret, majd egy fel liter vizet fogyasztottam el közbe. Azt hiszem erre az állapotra találta ki a Székely azt a szót, hogy „ Emmá ecce Atyamárjás vot hee”. Édesapám szokta mondani, mikor igazán finom ételből jól lakik, hogy nem cserélne egy beteg királlyal sem olyankor. Most már szerintem el lehet képzelni, hogy milyen állapotba voltam. Két okom is volt rá, a káposzta is megmaradt, és a kecs…..dehogy a kecske, én is jól laktam.
(Ezt csak mellékesen írtam)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése