A második legnagyobb város Újzélandon

Az idő lejár lassan és az én utam lassan megfordul.  Most már nem megyek tovább délebbre, eddig van csak a buszjegyem. Még itt lenne egy gyönyörű szép hely, ahová érdemes lenne elmenni. A legszebb videók Űjzélandról mind evvel a tájjal, Milford-Sound-al kezdődnek. Egy komppal kell körbemenni vagy helikopterrel, ami nem olcsó. Mindenhová nem juthat el az ember, majd legközelebb, talán.

Tehát elindultam északra a keleti parton ezúttal. A hosszú 536 kilométer utazás után megérkeztünk Qrischurch-be. Elején nem volt színpatikus a város, de aztán megkedveltem ezt is. Ennek az a titka, hogy meg kell találni a legjobb és legszebb negyedet, ami legtöbbször a belváros. Itt nehezebb volt a szállá-keresés mivel nem sokkal azelőtt rázta meg a térséget egy földrengés. Néhány nagyobb hostel nem üzemelt felújítás miatt, és emiatt minden szállás tele volt. A sofőr ismét nagyot nézett mikor kérdezte tőlem, hogy melyik hostelbe foglaltam szállást, hogy odavihessen. Mire én csak a vállamat vontam és mondtam, hogy most megyek és keresek valamit. Szerencsére sikerült a számomra megszokott összegért szállást találni. „Valaki” azt kérdezte, hogy milyenek itt a szállás körülmények. Van aki azt nézi, de az nem kelet európai. Számomra az a fontos hogy a leg olcsóbb legyen, legyen fedél a fejem felett és legyen, ahová lehajtsam a fejem.

A város szívébe van egy hatalmas nagy park, azt mondta a buszsofőr olyan, mint a New York központi park. A botanikus kert is egy része ennek a nagy parknak. A múzeumba is belátogattam, ezúttal kultúra és nem internek érdekében. Ez a múzeum tetszett idáig a legjobban. Itt tényleg azt láthattad, hogy hogyan éltek régen az őslakósok, a maoriak és utána milyen változások voltak a bevándorlások után. Minden bevándorló nemzet hozat a maga kultúráját, szokásait, háziállatait és eszközeit a mindennapokhoz, hogy otthon érezhesse magát.

Csak két napot töltöttem el ebbe a városba, időhiány miatt. Innen már a kelti parton haladtunk észak fele. A következő kis városba, Kaikourába. Végre melegebb vidéken járunk, mert már elegem volt a hidegből meg az esőből. Most erre mondhatjátok, hogy még én beszélek a hidegről, plusz 9 fokba. Tudom, otthon hidegek járnak, de az más. Ott tél van. Itt meg nyár, és nekem csak egy hosszúnadrágom és egy vastagabb felsőm van, a többi rövid mind. A téli kabátom az is itt van, de az túl meleg.  Ebbe a városba csak egy napot maradtam, egyik nap érkeztünk a busszal, másik nap már álltunk is tovább. Ez a városka a csendes óceán partján van, innen van lehetőség delfineket, bálnákat szemlélni. De persze csak úgy, hogy befizetsz egy hajóútra és kivisznek az óceánra ahol ezek tanyázni szoktak. Buta állatok, hogy nem tudják, hogy egyszerűbb lenne, ha ők jönnének közel. Nekem az olcsóbb lenne. Habár már megtörtént, hogy a bálnak túl közel jöttek a parthoz, jött az apály és nem tudtak visszamenni. Csak a következő dagállyal, és akkor sem mindenik. Én is elmentem megnézni,…a képeket a bálákról. Szépek voltak. Igazán szelíd állatok.  Aztán az ismerőseimtől kíváncsian érdeklődtem a visszatérésükkor. Azt mondták, sokkal nagyobb a reklám, mint a látvány. Kicsit többet vártak volna el. Amikor a bálna feljön levegőt venni, akkor láttak a farkából egy keveset. Azelőtt meg vetítettek egy videót nekik, hogy kb. mire számíthatnak. Ott meg a kiemelkedett a vízből, rendesen lehetett látni. Azt mondtak, hogy a videó jobb volt, mint élőbe.

Végül a kis városkába igaz barátokra tettem szert. Végre igaz társaságra leltem. A part mente sziklás, ez kedvenc helye a fókáknak napozásra. Ezek nem olyan, mint az állatkertbe. Az állatkertbe azok „nem igazi Fókák”. A legjobb társaság volt idáig egész Újzélandon. Az utóbbi időbe sokat gyalogoltam, egyik hegyről a másikra, meg minden fele. A varosokba is több órát gyalogolok minden nap. Szóval én is arra vágytam, mint ők. Nyugalomra, csak kifeküdni valahová a napra, melegre és csak pihenni, hallgatni a tenger moraját. A sok szabadidő-stressz után, ami az utazással jár, nem könnyű, higgyétek el nekem. Ez a sok semmittevés …

Reggel készülődés közben olyan élményben volt részem, amiben még soha életemben. Túléltem egy kisebb földrengést. Olyan volt, mintha valaki belebotlott volna a földgolyóba. A helyi tulaj mondta utána, hogy ez most rövid volt 3, 4 másodperc kb., de álltalába tovább szokott tartani. Ezt olyan természetesen mondta mintha otthon valaki a rossz időről beszélne. „Most csak fél nap volt zápor, máskor egész nap esik”.