Megjött az Angyal

A buszon szinte mind fiuk voltunk, mikor megérkeztünk A következő városba Waitomóba, rögtön focizni kezdtünk. Örültem neki mert már rég volt mikor Keményfalván a fiukkal rúgtuk a bőrt. Aztán jött a buszsofőr a tojás alakú labdájával, megállította a mi játékunkat. Elmondta a szabályokat, hogy hogyan kell a tojás labdával játszani. Aztán elkezdtünk rögbizni. Az elején ide oda szaladgáltam, de aztán lassan rájöttem én is a szabályokra. Igazán bejött a játék már a végére. Utána meg Kriketteztünk. Azelőtt már láttam olyan a parkba itt, de fogalmam sem volt a dolgokról. Itt is csak a végén kezdtem érteni a játékot, addig fogalmam sem volt hogy miért esek ki mindig a játékból. Másnap meg indultunk ismét délebbre, Taupóba.

Szóval egyik napról a másikra hirtelen eldöntöttem hogy megajándékozom magam. Megvolt bennem az akarat hogy egyszer kipróbálom a SkyDive-ot. Gyönyörű szép reggelre ébredtünk, a sok esős napok után. Taupo-ba van az egyik legolcsóbb lehetőség erre. Azért volt a hirtelen elhatározás, hogy nem legyen időm megijedni. Érdekesen van megoldva ez a dolog. Ha csak az ugrást választod akkor 245 Dollárba kerül (Újzélandi, Kb 130 Euro) De ha fényképeket és videót akarsz az egészről az még 200 dollár. Nekem annyi épp nem volt fölöslegbe. Én csak élveztem a 25 másodperces szabadesést 7 kilométerről. Amikor kinyitotta a hátamra rögzített gyerek az ernyőt, megengedte, hogy én is irányítsam. Megtanította hogyan kell csinálni a spirált.(Spirál alakba, nagy sebességgel zuhanni). Ha nem lenne ilyen drága minden nap ezt játszanám.

A következő nap ár karácsony volt. Nagy duma lett a mi családunkba körülbelül két évvel ezelőtt. Most én is többször elismételtem egy nap hogy Boldog Karácsonyt.  A körülöttem lévő emberek már megelégelték, de én így sem éreztem a hatását. Meleg van és nincs úgy feldíszítve a város mint Európába. És ha van is karácsonyi dekoráció, itt a csillag meg hópehely helyett bárány van. Karácsony este úgy telt, hogy elmentünk buliba. Karácsony napján meg szinte kihalt volt a város. A hosztel bárja nyitva volt, szolt a zene, a bútorokat kihordták az utcára. Miután az angol gyerekekkel rögbiztünk a parkba, kiültünk ide az utcára. A hosztel készített karácsonyi ebédet, amin részt lehetett venni térítés ellenébe. Én maradtam a fel csirkémnél féle áron, még csokira is tellett. Ebéd után elmentünk a tóhoz fürödni meg napozni. A nap itt annyira éget, hogy szinte nem lehet bírni. Az orrom ismét leégett, már ötödször fog meghámlani. Még ilyen karácsonyom nem volt, de nem is éreztem a varázsát.

Ha egy kicsit késve is, BOLDOG KARÁCSONYT és egy Szebb Új évet kívánok mindenkinek.

( Mindig nincs lehetőségem net közelbe kerülni, és az írásaimat is előre megírom, majd feltöltöm, mikor lehet. )

…

Szinte egy hetet töltöttem Rotoruába. Egész végig esett az eső, sok mindennel nem lehetett foglalkozni. Nagyobb részt olvastam. Erre jók az esős napok. A szálláson három másik gyerek vadvízi, rafting oktató. Egyik nap, a karácsonyi mulatság úgy történt ezek körébe, hogy összegyűlt kb  harminc oktató, folyóra szálltak bármivel amit éppen fel lehetett fújni. Elmentünk és megnéztük, vagány volt nagyon, de engem evett a fene, hogy én is én is. Nem volt a leg melegebb a víz, es sok felszerelés szükségeltetett, ami persze nem ajándék. Aztán megtudtam ezektől a fiuktól, hogy minden hétfőn fél áron lehet menni falat mászni. Mivel semmi féle sürgős dolgom nem akadt, csatlakoztam. Idáig nem próbáltam ezt a sportot, de ez is megtetszett nagyon, ahogy szinte mindenik. Ott elmondták a szabályokat, felét megértettem, a többit meg kitaláltam. Mondták, hogy másszak fel. Én felmásztam. Mikor visszajöttem rám szóltak, hogy most akkor próbáljam meg úgy, hogy csak egy színű kapaszkodókat használjak. Hát igen, a hüe székely még nem mászott falat. És ha sziklát mászol, akkor milyen színeket keresel?

 Nekem valami betegségem lehet, mert ha egy raftingos gyerekkel beszélek, akkor azon jár az eszem, hogy tudnám én is azt csinálni, ha egy ejtőernyőssel, akkor azt akarom csinálni. Olyan sok dolog van, amit ki akarok próbálni, szinte minden nap más, attól függ, kivel találkozok.

Másnap elhagytam Rototuát, felültem a buszra és Waitomo felé. Itt ismét találkoztam a holland haverommal, aki tett egy kört a keleti részen, amíg én olvastam az esős napok alatt. A buszból végig a tájat kémleltem. Amennyit idáig láttam az országból, olyan amerikás jelege. Úgy a kis városok, mint az autók, és főleg a kamionok. Habár Amerikát csak a filmekből ismerem, de szerintem sok a hasonlóság a kis városok közt. Bármikor meglátok egy kamiont az úton, mindig egy régi film jut eszembe, a „Gumikacsa”. Ezt még kisgyerek koromba láttam a Duna TV-be. Szerintem még van, aki emlékszik rá. Ez egy Amerikai film, ahol egy kamion csapatról szól az egész. Itt is pont olyan kamionokat látok, azok a hatalmas nagy Kacsacsőrű, és a félig rácsos ablakú erőgépeket ugyan úgy néznek ki mint akkor a flmben.

Itt nagyon kevés a sík terület. Mindenütt dombos, de nem olyan mint otthon,Erdélybe, hanem a kisebb nagyobb dombok egymást érik. Olyan járművel közlekedni, mint egy hullámvasúttal. Amerre csak az ember néz mindenhol méregzöld fű, és méregzöld erdő. Olyan a fű mintha egy hete kaszálták volna le mindenhol egyenletesen, úgy a dombok tetején mint a völgyben. Erre aztán rá is jöttem, hogy miért van így. Csak egy baj van. Nem lehet az útról letérni és felmászni egyik dombra vagy akárhová. Itt minden magán tulajdon és be van kerítve. Egyik nap, még Rotoruába el akartam menni egyet hogy másszak fel egy dombtetőre, ahová a libegő felmegy. Nem lehet, ha fel akarsz menni, fizetned kell. Körbe egész végig, össze vissza minden domb be van kerítve parcellák formájába. Waitomóba végre találtam egy kijelölt helyet ahol fel lehet sétálni egy domb tetejére, kilátóra. Ez sem épp az amit én keresek, de egyelőre megteszi.

Felmentem, akkor volt épp napnyugta. A sok esőtől minden fűszál, minden fa még vizes volt. Mindenfelé, minden negyedik domb után egy egy tanya. Ekkor értettem meg a zöld fű titkát. Rengeteg tehén, de főleg bárány van mindenhol, és ezeket az egyik parcelláról a másikra terelik. Így nem kaszálják, hanem lelegeltetik a füvet. És ezért is nem lehet csak a kijelölt helyeken kószálni. Megragadtam az alkalmat, leterítettem az esőkabátom és lefeküdtem a földre. Hosszasan hallgattam a madarakat, csodáltam a tájat, néztem a fejem felett elvonuló felhőket. Nagyon tetszett. Csend volt. Olyan volt, mint otthon, amikor apuval korán reggel elmegyünk füvet kaszálni.

Minden esetre a világon semmi sem tökéletes, kivéve a természetet. És azért mert nem az ember irányítja, nem az ember alkotta. Az ember még nem tudott idáig olyat alkotni, ami tökéletes. Van olyan autó, ami tökéletesen működik, nem romlik el? Van olyan ház, ami az idő multával nem dől össze? (Ne ijedjetek meg nem csavarodtam be, jól vagyok. Csak le akartam írni amit érzek, és hogy mennyire tudok gyönyörködni a természetben.)

„Megfogtam a csirke lábát”

Van egy közmondás, hogy „Megfogta az isten lábát”. Ezt álltalába akkor használják, amikor valakinek jól megy sora. Hasonló helyzetbe vagyok most én is, mivel egyik üzletbe rátaláltam a frissen sült csirkére. Ez csak így simán nem jelent semmit, de miután már 2 hete azon lobbizok, hogy mit egyek, mikor, és mennyit, ahhoz hogy én is jóllakjak, de a pénztárcám se veszítsen sokat az eredeti vastagságából. Mert bizony még messze van, mire hazaérek. Ami különlegessé teszi az én fél csirkémet az az, hogy a napi kajára szánt összeg felébe kerül. Ez azt jelenti, ha az összegből kivonjuk a csirke árát, elosztjuk hárommal, a maradékot négyzetre emeljük, hozzáadjuk a kapott összeghez, kivonjuk belőle a tegnapelőtti dátumot, leegyszerűsítjük, hozzáadunk hatot, akkor kijön, hogy még egy csirkét tudok venni a napi kajára szánt pénzemből. Ezt már az elején is tudhattuk, de ez most nem számit, így látszik legalább, hogy nem hiába végeztem el az egyetemet. Szóval bevásároltam a fél csirkéből, pont egy felet, hazamentem és nekiláttam a „királyi” lakomának. Mikor elfogyasztottam, volt még a táskámba Nutella, mert anélkül nem indulok meg sehová. Megkentem egy pár szelet kenyeret, majd egy fel liter vizet fogyasztottam el közbe. Azt hiszem erre az állapotra találta ki a Székely azt a szót, hogy „ Emmá ecce Atyamárjás vot hee”. Édesapám szokta mondani, mikor igazán finom ételből jól lakik, hogy nem cserélne egy beteg királlyal sem olyankor. Most már szerintem el lehet képzelni, hogy milyen állapotba voltam. Két okom is volt rá, a káposzta is megmaradt, és a kecs…..dehogy a kecske, én is jól laktam.

(Ezt csak mellékesen írtam)

Roger és a Maori kultúra

Az új „otthonomba”, amint már említettem, egész más emberek fogadtak, úgy személyzet, mint utazó. Az egyik gyerek egy velem egy idős körüli Maori, aki a portán van. Nagyon vicces és mindenkivel szóba áll, jókedvűen beszélget. Meg is ragadtam az alkalmat és érdeklődtem Rogertől a maori szokás, kultúra és vallás felől.

A maori hiedelem szerint a kezdetekben létezett a Föld Anya és az Ég Apa. Ezek egymás mellet voltak. Volt nekik hét gyerekük, folyók, óceánok, nap, erdők, nővények,madár és halál. Ezek, ahogy egyre idősebbek és nagyobbak lettek, kezdték szétfeszíteni a szülőket. Elszakadtak egymástól és kialakult a manapság jól ismert természet. Azt mondják, hogy amikor esik az eső akkor az nem más mint az apa siratja a tőle elszakadt anya földet. Nagyon hisznek a maoriak a természetben, nem félnek a haláltól, mert tudják, az is a természet része, amikor valami elmúlik.

Ezek az emberek hasonló módon köszöntik, illetve fejezik ki szeretetüket, mint az eszkimók. Az orrukat és a homlokukat érintik össze, ezt nevezik Hongi-nak. Úgy tartják, hogy a homlok közepén van az ember vak szeme, amivel belelát a másik lelkébe, és ezáltal életet és energiát ad. Minden törzsnek megvan a maga üdvözlési formája, például egy hosszú érintés vagy két rövid stb. Még a családban sem használják a szájat csókra, pedig ha tudnák, hogy miről maradnak le… Régebb a maorinak nem szabadott más nemzetiségű emberekkel keveredjen. De ez aztán elmaradt, mert néha nem volt más mit tenni, rokonok házasodtak össze és sok lett a „nem normális gyerek” ezálta.

A maoriak úgy tartják, hogy az emberi arc az titok. Ezért ha valakinek tetoválás van az arcán, az valamilyen tulajdonságát árulja el az adott személynek. Ezek a tetoválások a természetet tükrözik. Mint amikor egy levél bontakozik ki, először csak csira, majd mint egy pálmafa levele kinyílik. Ezeket csiga alakú vonalakkal ábrázolják, a kezdetén vastag majd elvékonyodó. A női és a férfi tetoválás különbözik. A nőknek az ajkán, a felső és alsó szájprémen van. Még házasság előtt, ha valami különlegeset tett egy  nő, akkor lehet tetoválás az ajkán. Először csak kis területen, majd a idő és a tapasztalat függvényében beteríti az egész ajkat. Aki meg életerős gyerekeket hoz a világra annak mind a két szájprémjén fekete tetoválás található. Minél sötétebb, annál erősebb az a család. Egy ilyen nőt láttam már Aucklandbe, nagyon elcsodálkoztam rajta, mert akkor még nem tudtam, hogy mit jelet. A férfiaknak a homlokán és az arcán van tetoválás, de lehet a karján is. Akinek csak az arcán van az rossz ember. A homlokon, szemöldöktől felfele a csíkok többsége jelenti a rangot. Ezeket háborúk után kapják meg. A falu, vagy törzs vezetői is ezekből lesznek aki a nagyobb rangot viseli. A szín sem mindegy, a fekete az egyszerű törzset/falut jelenti, a piros az erős, magasabb rendű falut.

Ezek a törzsek közt minden évben vetélkedőt szerveznek, amire kemények készülnek egész évben. Itt összemérik a törzsek az erejüket, a végen marad 2 csapat marad. Ezek közül a vesztes csapat egy évig kell hordja a gyümölcsöt, zöldséget, különleges követ vagy értékes tárgyat a nyertes törzsnek. Ezeket a játékokat komolyan vették, és a régi maoriak nem voltak fukarok, lelkiismeretesen átadták a nyertes csapatnak, ami nekik járt. Olyasmi lehet szerintem, mint a diáknapok Kolozsváron. Csak a diáknapok után nincs kötelesség senki iránt.

Már egész más

Amit elmondtam nekem túl luxus az a hosztel amibe voltam, nem a luxusra vágyom itt, hanem arra hogy minél többet lássak és tapasztaljak. De ezek a haverok nem segítenek engem ebben előre. Akik Angliából, Németországból meg Hollandiából jöttek és szórakozni akarnak, mert megengedhetik maguknak minden este. Nem ez az én világom. Nem ezért jöttem ide.

Reggel felkeltem, összeszedtem a sátorfámat és elhúztam onnan. Nem tudtam, hogy hová megyek, csak azt tudtam, hogy olcsóbb és barátságosabb szállás kell nekem. Láttam egy, kívülről elég réginek tűnő, kis Backpacker hosztelt. Gondoltam szerencsét próbálok. Egy maori volt a recepciónál, és már egész másként szólt hozzám. Érdekes módon mindenhol én vagyok az első Magyar ember, akivel találkoznak. Még a buszsofőr se találkozott magyarral.  Pedig ha tudnák, hogy igazából Székely vagyok…

Eddig mindig elmondták mikor ideadták a kulcsot, hogy „második emelet, balra és 3.ajtó jobbra”. Most ez a gyerek vidáman körbevezetett, megmutatott mindent, de azt látni kellett volna, hogy hogyan. Mint amikor egy kisgyerek ajándékot kap, és rögtön rohan, fülig érő mosollyal az arcán, hogy elújságolja az édesanyának. Így sikerült, hogy a 23 dolláros szobát 20 dollárért kaptam meg. Normális esetben 23 dollár, de aki BBC tag (valamilyen Backpacker egyesület tagja) annak 20 dollár. Én természetesen nem vagyok az, de a portás egyet kacsintott és azt mondta, hogy ő látja rajtam, hogy én az vagyok. Ennek én sem ellenkeztem.

Itt a szobába újra ismerkedés, elején kicsit félénken mentem mindig be egy szobába, ahol még 5 más ember van, de most már egyenesen tetszik. Itt találkoztam két kínaival, egy dél-kóreaival, egy német (olyan nincs, hogy német ne legyenek valahol), és egy indiai gyerekkel. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni Indiába is, erre felajánlotta, hogy elmondja hová menjek, mit érdemes ott megnézni. Más, amikor egy Indiai mondja el a látnivalókat Indiáról. 

Első gulyásom (tokányom) Újzélandon

Másnap reggel elindultunk a busszal a forró fürdőre, aztán rövid időre megálltunk abba a városba ahol a Gyűrűk Ura filmet forgatták, Habbitonba. Nemsokára megérkeztünk Rotoruánba. A szállás egy luxus ahhoz képest, milyenbe voltam idáig. Nyolc személy van egy szobába a fürdő meg a WC is bent van és az udvaron an egy kisebb úszómedence.A luxust meg is kell ám fizetni, így a leg első dolgom az volt, hogy gyorsan más párna után nézzek. Az árak egész Újzélandon 19 és 29 Újzélandi dollár közt változik, a szolgáltatás függvényében.

Itt ismertem meg egy hollandi gyereket, mikor meghallotta, hogy magyar vagyok, rögtön azt ajánlotta, estére vásároljunk be közösen és főzzünk gulyást. Ezt nekem sem kellett többször ismételni. Lett volna egy másik program, amire be lehetett fizetni, és elvittek volna egy helyre ahol a Maori szokást nézhettük volna meg, utána meg Maori kaja. Mi inkább bevásároltunk, kérdezte tőlem, hogy mi kell bele, mondtam, hogy hús. És más semmi kérdezte, mondtam fűszeren kívül semmi. Mikor felvágtuk a húst, beleteszem  a lábasba, megfűszereztem és láttam hogy valami nincs rendjén. Innen valami hiányzik. Itt hogy lesz szép piros meg honnan lesz zacc? Akkor esett le, hogy a leges legfontosabbat elfelejtettem, HAGYMA. Utána jutott eszembe, hogy az égvilágon minden ételbe hagyma jár, anélkül nem lehet jót főzni, mondjuk a madártejbe nem fontos. Gyorsan elszaladtam hagymáért.

A konyhába még volt 4 személy, kanadai és olasz gyerek, meg egy német és egy svéd csaj. Az olasz mikor megtudta, hogy magyar meg gulyás felkapta a fejét és mondta hogy ö ott tanult Budapesten, annyit mondott még, hogy Pálinka. A kanadai is ismerte a Pálinka szót, és a holland se ellenkezett neki az Sziget fesztivál óta. Nekem nem volt más választásom, elővetem Nuska által felcsomagolt üveget, és tartalmából kiporcióztam egy-egy adagot. Erre még jobban fokozódott a hangulat, Már azt is tudták, hogy EGÉSZSÉGEDRE.  Minden esetre jól esett a vacsora, és ízlett a Hollandnak is. A csapat többi része visszajött estére, mi kíváncsian érdeklődtünk, hogy miről maradtunk le. Elmesélték, amit láttak, és azt is, hogy a kaja nem volt az épp igazi. Mi meg csak kuncogtunk a markunkba. Megbeszéltük, hogy másnap holland specialitás lesz a fő fogás. Hüt ptot (Has szalonna, krumpli, sárgarépa, hagyma)

Nem tudok lépést tartani ezekkel az emberekkel. Találkoztunk még egy német gyerekkel Brémábol aki sörrel kopogtatott az ajtón. Utána meg nem mondhattam, hogy bocsi fiuk de en ma nem megyek sehová, így beültünk egy másik italra. Nem lennek képes egy italért kútba ugrani, de a társaság véget sok mindent megtesz az ember csak, hogy ne legyen egyedül. De ez nem nekem való.

Hot Water Bay, és Whitianga

Ez volt az volt az első állomás, miután felültem a Kiwi Experience nevű buszra Aucklanden. Aznap reggel esett az eső, így indultunk várost nézni. Mielőtt a busz kiment volna a városból tett egy kört, és felvitt a már számomra ismert Mt Eden vulkánra, onnan majd elindultunk délre, Whitianga felé. A buszsofőr egy igazi újzélandi, maori – azért „igazi” mert sokan vannak, akik ugyan itt születtek, de az ősük bevándorló volt és mégis kiwi-nek tartja magát-, és maori nyelven szólalt meg. A buszba mindenki csak pislogott, mintha csodát láttunk/hallottunk volna. Aztán áttért az angolra, én még mindig csak pislogtam. Az én szürkeállományom nehezebben fejtették meg a szavak értelmét, de végül sikerült. A Maori népet nem nehéz megkülönböztetni a többi más bevándorlótól, bőrük inkább vörös mint barna és akiket eddig láttam az meglehetősen kövér, vagy nagydarab. A tetoválás is jellemző rájuk.

Lassan megtekinthettem a természet oldalát is e kontinensnek, ami nagyon sokszínű és csodálatra méltó. Az alacsony fennsíkon eléggé száraz és kevesebb a növényzet. A dombok, hegyek közeledtével, az egzotikus növények mint a pálma és más déli növény, nem tűnek el hanem a többi növénnyel együtt sűrűsödnek. Rengeteg az olyan fa, növény, amit még nem láttam.  Itt ahol erdő van, ott tényleg erdő van. Erről jut eszembe mikor 11.osztály végén praktikáztunk, akkor már volt köze a szakmánkhoz, nem mint előző alkalommal, hogy elektró szakosokként rozsdás vasat csiszoltunk amiből majd székeket „próbáltunk” készíteni. Volt egy tanár, érdes, vastag, száraz volt a tenyerén a bőr. Megmutatta, hogy mit nem szabad tenni, bedugott két szeget a csatlakozóba és azt mondta, hogy itt tényleg van áram. Csak ennek most semmi köze az egészhez és nem ide tartozik. Szóval itt nem úgy van, hogy kimegyek az erdőbe gombát szedni. Az otthoni gombás, kissebségben élő nép, aki nem a napon barnult, itt még többet kellene  lopjon a megélhetésért. Annyira sűrű a növényzet, hogy onnan még egy fűszál sem hiányzik.

Megnéztük a Hot Water Bay-t (forró vizű strand), amit úgy lehet elképzelni, hogy a tengerpart alatt van egy 170 C fokos víz, és ez egy kis területen a felszínre szivárog. Annyira forró a homok ott, hogy nem lehet egy helyben állni. Délután volt mire megérkeztünk, és nem próbálhattuk ki csak következő nap korán reggel. Ez azért, mert délután nagyobb a vízállás és 1.5 m mélyen van ez a terület.

  

Elején örültem, hogy végre megkezdem a körutat, de aztán egyre olyan érzésem volt mintha egy jól megszervezett kirándulásra fizettem volna be. Megmondják, hogy hol vásárolj be, majd elmentünk turista kedvelt helyekre, ahol megadták, hogy ennyi meg ennyi idő szétnézni. Ez egy kicsit letört, valahogy nem így képzeltem el a szabadságot. Persze bárhol leszállhatsz a buszról, csak utána nem mindenhonnan van lehetőség tovább jutni busszal vagy bármi mással. Majd kitalálok valamit. Az este Whitiangába már jobban alakult, összerázódott a csapat, ami francia, singapori, thaiwani, holland és angol emberekből állt és társas játékot játszottunk. 

Döntöttem

Azt hiszem az lesz a legjobb megoldás, hogy ha veszek egy hop on hop off buszjegyet és úgy ismerkedek meg a föld legújabb kontinensével. Egyrészt azért mert nem találtam még senki olyan embert, akivel együtt autót bérelni vagy venni tudnék. Másrészt meg, ha busszal megy az ember sokkal több embert ismer meg mint ha autóval menne, mert akkor elkülöníted magad a többi utazótól. Az egyik busztársaság nevére különösen felfigyeltem, MagicBus-nak hívják. Ezt a nevet vagy az egyik kedvenc filmemből, az „Into To The Wild-ból” inspirálták, vagy fordítva, a film inspirálta a nevet innen, amit kevésbé hiszek.  Ez a film egyben a mentorom is volt, ha jól emlékszem már ötször néztem meg. Találtam egy másik társaságot ami egy jó ajánlattal szolgált, így a spórolás érdekében nem a MagicBust választottam.

Vissza akartam menni a régi szobába ahol Beni is volt, mert az 4 dollárral olcsóbb, de már foglalt volt az a szoba ismét, annak ellenére, hogy azelőtt már lefoglaltam, így a kezembe nyomtak egy nyolcadik emeleti kulcsot. Érdekes itt a fürdő, egy elég kis helyiség nagy ablakkal. Kicsit fura érzés mikor ülsz a WC-n, balról melletted a nagy ablak, és közbe bámulod a várost. Tehát új szoba, ismét új emberek. Azon lepődtem meg, hogy nemcsak fiuk, hanem sok lány is utazik egyedül. Itt találkoztam egy 35 éves angliai lánnyal, aki 11 éve utazik. Elmesélte, hogy hol járt, hát Európán kívül nem sok ország van ahol még nem volt. Egyébként ebbe a hostelbe leginkább dél-Amerikaian vannak, argentínai, bolíviai, chilei és uruguayi, minden szobába legalább 3. Még a személyzet is onnan való.

A természet nem változik, csak folyamatosan ismétli önmagát. Ez még sok mindenre vonatkozik, amire most nem akarok kitérni. Kolozsváron az első évet, 2005-ben úgy kezdtem, hogy nem volt mosógép, így kézzel kellett kimosni egyes ruhadarabokat, másokat meg hazavinni. Akkor azt mondtam, hogy többet nem akarok kézzel mosni, most meg ismét arra jutottam, minthogy 5 dollárt fizessek érte.

Emlékszem mikor kis gyerek voltam még, - igaz most is csak a méretben változtam (nemrég Éva nővéremmel mikor beszéltem azt mondtam neki véletlenül, hogy én már felnőtt gyerek vagyok)- Édesanyám odaállított kézzel mosni. Én meg mennyire fel voltam háborodva, hogy nekem minek kell kézzel mossak, apu se mos akkor nekem minek kell. Erre azt csak annyit mondott, azért hogy tanuld meg. Akkor nem esett jól, de most mennyire hálás vagyok neki, hogy megtanított erre eés még sok más dologra amit abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy értelmetlen. De most már tudom, hogy ha az ember minél több dologhoz ért az csak könnyíti az életet.

Mindenütt jó, de a legjobb máshol

És mennyire igaz ez a szólás. Ezt még az egyetemi évek alatt hallottam, amikor úgy döntöttünk avval a kevés magyar srác csoporttársakkal, hogy a spanyol kurzus helyett jobb lesz nekünk, ha elmegyünk egy meleg kocsmába és inkább elbeszélgetünk egy–egy sör mellett az élet nagy dolgairól, mert az hamarabb meglátszik rajtunk. Ugyanis ez ritka eset volt, hogy összegyűlt a mi 4es bandánk. Akkor meséltem nekik az én tervemről, mire az egyik megjegyezte, hogy „mindenütt jó, de legjobb máshol”. Még csak pár napja vagyok itt és már azon töröm a fejem, hová mehetnek tovább.

Pénteken, mint szinte minden nap, információ nyomába eredtem, ezúttal egyedül, mert a svájci barátomnak dolga akadt. Csak tép-láboltam ki a holsztelből, végig a híres Queen Street-en, be a könyvtárba. Amióta itt vagyok annyira könyvtárba járó típus lettem, sokkal többet vagyok ott, mint az egyetemi évek alatt összesen. Na de ne essünk tévedésbe, mert nem a könyvek végett, csak egyszerűen ott van ingyenes net. Addig sétáltam oda-vissza ezen a szakaszon, míg összefutottam az izraeli lánnyal, Noával a szállás előtt. Szót váltottunk és mondta, hogy a Mt Eden vulkán felé igyekszik. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani. Mondtam neki, hogy most épp unatkozással töltöm az időm, de még épp belefér.

Így elindultunk nemsokára,  Auckland központjától  kb 40 perc gyalog. Beszélgettünk, inkább ő, én csak próbáltam, de csak megértettük egymást. Ez a vulkán kúp, szinte Auckland közepében van, a tetejéről meg gyönyörű kilátás van körbe az egész városra. Visszafele meg elmentünk vacsorát vásárolni, én vissza kellett mennyek a szállásra mert lejárt a foglalásom. A recepciónál mondták, hogy bocsánat de már abba a szobába nincs hely mert lefoglalták, csak egy másik szobába ami ugyan akkora csak 2 aggyal kevesebb van és 4 dollárral többe kerül. Hát nem volt más választás reggel felkelni check out, check in a másik szobába, és ismerkedés új emberekkel, akik épp akkor ébredeztek. Itt volt egy kanadai meg egy Düsseldorfi gyerek, akikkel megismerkedtem és elmentünk a strandra. Inkább úgy nézet k ia strand mint egy nagyobb kacsaúsztató. Rajtunk kívül voltak öten Mint később kiderült, a német gyerek ejtőernyő, meg bázisugró oktató (aki nem tudja, a bázisugrás az az amikor felmész egy magas épület tetejére, leugrasz és amikor úgy érzed, hogy elég közel vagy a földhöz, knyítod az ejtőernyőt). Épp egy ilyen havert szerettem volna mindig, csak sajnos nem egyeznek a terveink.

Visszaértünk délutánra a hostelhoz, lemostam magamról a sót és lementem a lounge terembe, megnézni mit csinálnak a világ emberei. Itt nemsokára megjelent Beni barátom is, aki készült a Karácsonyi parkba egy kisebb csapattal. Én is csatlakoztam közéjük, így lett teljes a csapat, mert különben mire menne egy chilei, egy svájci, egy ujzélandi csávó, meg egy holland lány egy székely nélkül?

 Ez egy hatalmas park volt, ahová az emberek magukkal vitték a kis picknick szettet, és falatoztak. A színpadon különböző koncertek. Megvártuk amíg a nagy karácsonyfán meggyújtották az égőket, aztán úgy döntöttünk, hogy ami előtt a tömeg elindul, már csak bottal üthessék  a nyomunkat. Ekkor született meg bennem a nagy ötlet, hogy a vulkán dombra most lenne az igazán érdemes elmenni es lenézni a varosra. Így is tettünk, Beni, a holland Anne meg én elindultunk. Mire felértünk a közepére, észrevettük, hogy a város felett valami fényhalmaz húzódik el, ott ahol a karácsonyi park volt. Hármunk tudását összegezve ez volt a Mikulás a szarvas szánon.( Valami héliumos dolog lehetett). Olyan szép látvány volt, hogy ez erőt adott a maradék fél út megtételére. Amire felérünk alig vetettünk néhány pillantást a városra akkor kezdődött a tűzijáték. Nagyon gyönyörű volt onnan fentről a látvány, annyira megpuhította a lelkünket, hogy alig bírtunk a végen hazamenni, elég hosszú séta volt. 

Első napok Újzélandon

Reggel felkeltem és volt még egy gyerek a szobába, egy másik meg éjjel elment valamikor. Megtudtam hogy Csehországból van és már másodszor jön ide vissza. Sok információt megtudtam tőle és még teát is kaptam. Aztán szedtem a sátorfámat és elmentem a legközelebbi buszállomásra, hogy bejussak Auckland Citybe, amit épp akkor tudtam meg az új barátomtól, hogy itt az Downtown.

Még Hamburgból lefoglaltam még egy szállást 2 napra csak az volt a problémám hogy azt a címet nem jegyeztem fel. Először egy Net Club-ot látogattam meg, információ gyarapítása érdekében. Végül sikerült megtalálnom a Choice Plaza Backpackers Hostelt. Megkaptam a kulcsot a szobához, ahol volt rajtam kívül 3 velszi,  egy holland, egy georgiai, és egy argentin gyerek. Itt mindenki elmondja hogy hol járt idáig, mit látott, mit csinált, mik a tapasztalatai és hogy miket javasol. Én voltam az aki most kezdi az utazást, és meglepődtem, hogy ezek az emberek mind már rengeteg helyen voltak. Kíváncsi voltam, hogy ha Erdélyt említem mi a reakciójuk, és meglepő módon aki kicsit érettebb utazó, egyből rávágta,hogy Drakula. Ismerkedés után elmentem várost nézni, ismerkedni az új környezettel.

Rengeteg a hatalmas felhőkarcoló, és köztük néha egy-egy régi, cifra épület, ami a modern és a antik stílus ötvözését tükrözi. A belváros az nem olyan nagy, csak a várost korbevevő lakóházak sokasága teszi naggyá Aucklandet. Gyalog simán be lehet járni a belvárost. Van egy busztársaság, illetve 3, amelyikkel körbe lehet utazni egész Újzélandot, és az egyik ingyenes várostúrát kínál csak előző nap fel kell iratkozni. Mikor visszatértem a szállásra, megkaptam a szomorúnak tűnő hírt hoghy rossz szobának adták meg a kulcsát, és legyek szíves pakoljak át a másik szobába. Elején nem tetszett hogy ismét ismerkedés előröl, de aztán annál jobban sült el. Itt volt 2 német csaj, akik vettek egy autót és másnap indultak is útnak, egy francia csaj, egy izraeli csaj, egy uruguayi gyerek, egy argentinai, és egy svájci gyerek akivel együtt lógunk a városba.

Már itt vagyok harmadik napja és még mindig nem tudom, hogy hogyan tovább, hol kezdjem es mit. Aucklandbe nem túl sok a látnivaló de innen indul minden és itt lehet információkat szerezni. Már egy táska szórólapot gyűjtöttem, mások véleményeit elemzem de meg nem tudtam eldönteni, busszal utazzak körbe, ami úgy működik, hogy a busz megy körbe, csak egy irányba és te bármikor bárhol leszállhatsz és felölhetsz (hop-on, hop-off). Ez a jegy egy évig érvényes.  A másik lehetőség hogy autót bérelni valakivel/valakikkel és úgy utazni körbe, vagy akár venni…

Minden rendben, amíg meg nem látják az útlevelem…

Hosszú 9 órai út utan végre megérkezünk Aucklandbe, de ez meg hosszabb volt szerintem, mint a 13 óra. Kívül ült egy szép thai csajszi, középen egy Pakisztáni, férfi, én meg az ablak mellet. Néha olyan szag csavarta az orrom, amit semmihez nem tudok hasonlítani. Kétszer orvérzést is kaptam, én biztos vagyok benne hogy ettől. A repülőn már mindenkinek ki kellet töltenie egy ívet, többek közt ilyen kérdésekkel hogy utolsó harminc napban állattal érintkeztél-e? vagy, hogy kaját viszel-e be stb. A reptéren ki van táblázva, hogy semmi féle élelmet nem szabad bevinni, es mellette egy nagy kuka. Én is felforgattam a táskám es a maradékot fájó szível el kellet dobjam. Tudtam, hogy még van egy almám valahol de nem találtam és így elkönyveltem, hogy rosszul emlékszem. Beálltam a sorba útlevélvizsgálatra, és az elsőnél nem volt semmi gond, megkaptam a zöld pecsétet, de a papírra amit kitöltöttem azelőtt, kaptam egy piros T betűt. Ezt akkor meg nem értettem, és nem is érdekelt, mert azt hittem hogy tovább már szabad utam van.

Amikor kivettem a többi csomagom, ismét jött egy csomagátvilágítás, de de engem mar azelőtt más sorba rendeltek. Meglepő módon senki nem volt abba a sorba, így nem kellett a több mint 300 utassal együtt sorba állnom. Na de itt volt az igazi vallatás a számomra, ekkor jöttem rá a nagy T jelentésére. Olyan kíváncsiak ezek a vámosok, legelső kérdés az volt, hogy meddig maradok, aztán mit fogok csinálni, mit tudok Újzélandról, idáig hol és mivel foglalkoztam, és miért csináltam, belenézett a kis táskámba,elvett minden iratot, foglalásokat, és ismét kérdések… Ép azt nem kérdezték, hogy a repülőn hányszor voltam WC-re. Aztán végül nem talált közveszélyesnek és átvilágíthatták a csomagjaimat. De mit ad Isten, megkerült az egy szem alma amit oly nagyon kerestem azelőtt. Ismét más sor, ismerős volt már a helyzet… Ekkor kaptam meg Újzélandon a $ 400 dolláros figyelmeztetést. Végül csak én lettem a legutolsó aki elhagyta a repteret éjszaka 2 kor. Felültem egy mini buszra és az elvitt a legközelebbi Hostelba amit már előre lefoglaltam. Végre lezuhanyozhattam és agyban próbálhattam aludni 3 napi út után, kisebb nagyobb szerencsével.

Eldöntesz valamit, fentről ismét változtat valaki rajta

Az eredeti repülőjegyem december 3.án estére szólt Hamburgból Londonba. Londonból pedig 4.én este indutlam volna tovább Singapore ba és onnan 14 óra várakozás után Auckland ba. Így került az egész út 710 € ba, csak egy irányba. Az volt a tervem hogy már ugyis rég meg akarom nézni Londont, most lesz egy nap amikor tehetek egy rövid kört. Singaporeba meg éjszakára esik a 14 óra várakozás, így nincs hogy sokat lassak a varosból.

December elsején, szerdán már elkezdett annyira havazni, hogy Londonba nem szálltak le a repülők, csak a nagyon hosszú távon közlekedők. Pénteken elméletileg már járhattak a gépek, csak Spanyolországba sztrájkolt a raptér, és az én Hamburg londoni gépem ottmaradt. Több telefonállás után átrendeződött a felállás. London Hamburg 5.én este, London Auckland 6.án reggel, persze egy másik reptérről és ezúttal Singapore ba másfél óra várakozás. A londoni városnézésem így máskorra maradt. Londonba mikor a Getwick reptérről beérkeztem a központba (London Victoria) akkorra már leállt a tömegközlekedés, igy megvártam míg reggel újból elindul.

A Heathrow reptérről indult a Singapore Airlines hatalmas, A380as gépe. Singaporeig a vilag legnagyobb személyszállítójával utaztam, 2 szintes, több mint 500 személy fér el. Éppen pán héttel ezelőtt ennek a típusú gépnek robbant fel az egyik motorja, Ausztráliából indult és Malayziába kényszerleszállt. Hírekbe mondták hogy az összes típusnak hibás a motorja. 13 óra 45 perc rapülés után landoltunk Singaporeba.

Le az összes kalappal az Airlines szolgáltatása előtt. Több társasággal utaztam már, de egyik sem volt ehhez fogható. Ezeken a távolsági gépeken már eleve olyan filmet nézel – a legújabbakat is - , olyan zenét hallgatsz vagy rádiót amit te akarsz. Ennél már csak az volt Singaporei reptér volt nagyobb meglepetés. Úgy néz ki mintha „holnapután” lett volna kész.

Bárkivel hoz ossze a sors, csak tanulsz tőle...

Itt dolgoztam együtt egy Üzbekiszáni származású Orosszal, aki 17 év van Németországba, akitől sokat tanultam az élet „nagy” dolgairó. A túlélés és a muszlimok elleni viszály elkerülése érdekében, könyvekből Kick-Box-ot tanult. Ma 53 éves, reggel fél 6-ra úgy nem megy el dolgozni, hogy nem tornásszon. Ez abból áll, hogy nyújtások, felülések, fekvőtámasz és a spárga. Az utóbbit nem jött hogy higgyem, de miután előttem megcsinálta nem vitatkoztam tovább.

Időközbe kezdtem készülgetni, dolgokat beszerezni amire majd szükségem lehet, repülőjegyeket kerestem minél olcsóbban. Ezzel nem is volt probléma csak az hogy hitelkártya nélkül se repülőjegyet se szállást nem lehet foglalni interneten keresztül. Az otthoni bankokba azt mondtak nekem még a nyár elején hogy egy sima bankkártyával bárhol bármit lehet fizetni/foglalni. Hát nem. Hitelkártya hiányában egyességet kellet kötnöm a nővéremmel. Aztán ha meg Ázsiába is akarok menni akkor ehhez szükséges a védőoltás. Elmentem oltásra, rögtön kaptam 5 injekciót (hepatitisz A,B kétszer, tifusz, tetánusz és mindenféle influenza ellen).   

Próba szerencse,(de legalább megpróbáltam)

Miután visszatértem Hamburgba az volt a szándékom a kedves volt lakótársammal Írországba próbálunk szerencsét. Ez az ö részéről elmaradt, állást talált otthon, így én sem mentem mert neki lett volna ismerőse aki segített volna. Nekem még mindig volt egy tartalékom, hogy ujra megpróbálom a Dániai almaszedést. El is mentem Koppenhágába és onnan Greve város mellé ahol voltam 3 évvel ezelőtt, hogy személyesen hátha többet tudok elérni mint telefonon vagy e-mail-on keresztül de ez az ötlet sem nyert.

Újra Hamburg adott nekem otthont szeptember közepén, de már kifogytam az ötletekből. Halvány fogalmam nem volt hogy mihez kezdek, csak az járt a fejembe, hogy márpedig nekem november végéig az utazáshoz való pénz a rendelkezésemre kell álljon. Arra gondoltam, hogy végső esetbe hazamegyek, hátha a hargitai levegő majd okosabbá tesz. Mielőtt még meg nem vetem a jegyet szolt Magdi nőverem élettársa, hogy ha van kedvem akkor dolgozhatok az ő gyárárba. Attól a pillanattól kezdve új szakmám lett, betongerendák vasazatának az előkészítése. Két és fél hónapot ott laktam Hamburgtól kb. 70 km re nővérem élettársánál egy konditerembe. Ha tetszett ha nem a vasaktol még allmomban se szabadultam.

Hogy honnan is jött az ötlet hogy utazzak?

…3 éve már annak, hogy Dániába egy gyümölcsfarmon egyutt dolgoztam B. A.–val, és még két magyar gyerekkel. Idősebbek voltak sokkal mint én és az utazás volt a fő foglalkozásuk. Rengeteget meséltek Újzélandról és Thaiföldől meg még sok más országról, de ez a kettő nagyon megragadt engem. Ekkor döntöttem el, hogy ha befejezem az egyetemet, megyek világot látni és Újzélandal kezdem, folytatom Ázsiával. Az egyetemet immár befejeztem és most itt ülök Aucklandba a Coice Palace Backpacker Hostel Lounge termébe és tervezem a „hogyan tovább” lépést. Voltak  közeli ismerősök is akiknek meséltem a terveimről és azt hitték, hogy hát igen, még egy emberrel több akinek csak  a szája jár... J

Az egyetemet ahogy befejeztem, azon törtem a fejem, hogy hogy tudnám megteremteni az utazáshoz szükséges tőkét. Minél hamarabb, minél többet. Az első lehetőség amire gondoltam az a lottó volt, így gyorsan vettem egy szelvényt. Sajnos nem jött be, tehát tovább kellett lépnem. Ekkor jött szóba az, hogy ha jutányos áron el tudok menni Görögországba Okos Lórántnak köszönhetően, akár dolgozhatnék is ott. De az élet nem épp mindig úgy alakul ahogy azt az ember eltervezi, így ennek az lett vége, hogy töltöttem két szép hetet Kos szigeten az ismerőseim társaságába, amiből 1 napot csakugyan sikerült dolgoznom. Azt kérdezték, hogy van-e „kedvem” idegen csoportot vezetni? Mire én, mint a rendes székely rávágtam, hogy igen és az mi? Ekkor mutattam be egy vulkán eredetű szigetet, Nissyrost amit azelőtt egy héttel láttam én is először.